szentmiseáldozat: A szentmise →áldozat jellegének hangoztatása benne van a hiv. egyh. nyilatkozatokban, amelyek a kk-tól kezdve a pusztán jelképes értelmezéssel szemben kifejezték, hogy az átváltoztatott kenyér és bor lényegileg azonos Jézus föláldozott testével és vérével (D 355, 430, 574). A IV. lateráni (1215) és a konstanzi zsin. (1414-18) az eretnekek állításaival szemben hangsúlyozta, hogy a szentség a fölszentelt pap szavára valósul meg, amikor Krisztus személyét képviselve az átváltoztatás szavait kimondja (D 430, 584). Amellett Krisztus maga marad a főpap és az áldozat (D 430). Az egyh. nyilatkozatok a mise áldozati jellegét is magától értetődőnek veszik (D 429, 430, 449, 464, 698). A trienti zsin. (1545-63) azonban már dogmaként kimondta a prot. nézettel szemben (D 938, 948, 977): „Ebben a valóságos áldozatban a pap Krisztus testét és vérét ajánlja föl” (D 938, 962). Az áldozatot maga Krisztus rendelte, s az nem egyszerű megemlékezés és nem csupán dicsőítés v. hálaadás, hanem valóban engesztelő áldozat is élőkért és holtakért (D 940, 850, 997), amely azonban nem mágikus módon, hanem a könyörgés és bűnbánat közbejöttével hat. A mise áldozati valósága nem rontja le Krisztus áldozatának egyszeriségét, és az Egyh. nem csinál Krisztus áldozatából emberi áldozatot. A ~ ui. nem új áldozat, nem ismétlése a keresztáldozatnak, hanem megjelenítése a szentségi színek alatt. Ilyen értelemben mondjuk „emlékezetnek”. Olyan megemlékezés, amelyben maga az üdvrendi valóság jelen van (D 951). Krisztus ugyanaz a főpap a misében, mint a kereszten (D 940). A ~ azonban vértelen áldozat, hiszen Krisztus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt jelenik meg, s a kenyér és a bor egymás mellett jelképezi testének és vérének szétválasztását a kereszten, vagyis a valóságos feláldozást. - Az ÚSz 4 helyen beszél arról, hogy Jézus az utolsó vacsorán rendelte az Oltáriszentséget. Ezekben megtaláljuk a ~ áldozati jellegének dogmatikai bizonyítékát és szemléltetését. Amit Jézus az utolsó vacsorán tesz, az elsősorban próf. jel, amelyben szavakkal előre jelzi engesztelő halálát, s azt tettével is jelképezi. Szavának isteni erejére a jelképben benne van a valóság is. Ezt a valóságot nyújtja övéinek. A legősibb hagyományt Lk 22,19-20 és 1Kor 11,23 őrizte meg. Eszerint Jézus bejelenti, hogy mint „Jahve szolgája” (Iz 53) testi valóságban áldozatul adja magát sokakért, vagyis a világ bűneiért. Jézus a Mk 14,24 és Mt 26,28: a kehely fölött elmondott szavakban fejezi ki, hogy a vérét mint az új szöv. vérét ontják ki, s ez utalás a Kiv 24,8-ra. Az utolsó vacsora tehát testének és vérének valóságos odaadásáról beszél, ami a kereszten be is következik. Jézus tehát ott a jelképek alatt elővételezi önmaga föláldozását a kereszt vtságában. Ezért állítjuk, hogy a kenyér és a bor színe alatt saját teste és vére van jelen, különben a szava nem az igazságot fejezné ki. Az áldás és a hálaadás szavaiban azt jelzi, hogy ez az áldozati lakoma az Atya megdicsőítését szolgálja. Amikor aztán mint áldozati eledelt odaadja övéinek, jelzi, hogy akik testében és vérében részesülnek, azok egyúttal áldozatának is részesévé válnak. Ez az odanyújtás is föltételezi a valóságos jelenlétet, amit egyébként az átváltoztatás szavai is kifejeznek. Amikor megparancsolta, hogy „ezt tegyétek az én emlékezetemre”, akkor nemcsak a szert. megismétlésére utasított, hanem garantálta, hogy az Egyh. cselekménye ugyanaz lesz, mint az övé volt az utolsó vacsorán. - Szt Pál ap. a 1Kor 10,18-21: összehasonlította az Euch-t a zsidó és a pogány áldozattal; ez az összehasonlítás értelmetlen volna, ha az Euch. nem lenne áldozat. A Zsid is az Euch-ra célozva beszél Jézus egyetlen áldozatáról, amely elvette a világ bűneit. A Jn 6,51: is Jézus saját testéről beszél, amelyet áldozatul ad a világ életéért, s a Jn 19,34 Jézus halálában is a húsvéti bárány föláldozását látja. - A dogmatörténetben az egyházatyák mint a lit. magyarázói beszélnek arról, hogy Krisztus kereszthalála eseménnyé lesz a misében. Nem megismétlésre gondolnak, hanem arra, hogy a keresztáldozat jelenvalóvá válik, s ezzel okolják meg, hogy az Euch. jelképes, hatékony megemlékezés (→anamnézis). Azt is állítják, hogy a ~ egyszersmind a ker-ek áldozata, amelyben megvalósult Mal 1,10 jövendölése. Megoldják azt a nehézséget is, hogy a Zsid szerint Jézus keresztáldozata egyetlen és megismételhetetlen, mert hatékonysága teljes. A ~ nem ismétli és nem kiegészíti a keresztáldozatot, hanem jelenvalóvá teszi az Egyházban, és annak gyümölcseit is kiárasztja. Különben is maga Krisztus adott parancsot a megemlékezésre. A másik nehézség abból adódott volna, hogy az ÚSz elutasította az anyagi áldozat bemutatását és inkább szellemi áldozatról beszélt. Az oltáron nem földi értéket mutatunk be, hanem Krisztus maga lesz az Egyh. áldozata termfölötti módon. A mise nevei, a megemlékezés és a hálaadás (anamnézis, Euch.) is arra mutatnak, hogy nem önálló áldozatról van szó, hanem Krisztus áldozatának jelképek alatti megjelenítéséről. Az Egyh. egyúttal hálát ad Krisztus áldozatáért, és vele együtt önmagát is áldozatul adja. - A kk. teol. Szt Ágoston nyomán már világosan beszélt arról, hogy a ~ Krisztus áldozata és egyúttal az Egyh. áldozata. Amennyiben Krisztus a főpap, vele együtt mutatja be az Egyh. is az áldozatot, hiszen az Egyh. az ő misztikus teste. Ezáltal a test egyre szorosabban összenő a fővel. A skolasztikus teol. kezdettől fogva a keresztáldozat emlékezetében és jelképezésében látta a mise áldozati jellegét, s ezt Szt Tamás világos érvekkel mutatta ki (STh III,82,10). - Luther tanítása az volt, hogy a misét föl lehet fogni mint lelki dicsőítő és hálaadó áldozatot Krisztus megváltó tevékenységéért, de nem lehet a ker-ek engesztelő áldozatának mondani. A prot. fölfogás azóta is az, hogy Krisztus egyetlen áldozatát semmiképpen sem lehet egyh. áldozattá tenni. A trienti zsin. határozatában teljesen Szt Tamásra támaszkodott, mert meglátta benne az Egyh. hagyományos hitének kifejezését. - Teológiailag: 1. Magából az Euch-ból kell kiolvasni, hogy az mennyiben és milyen értelemben mondható áldozatnak, s itt a szentségi jelkép játssza a főszerepet. Amikor azt az Egyh. áldozatának mondjuk, bele kell értenünk a hívők önátadását, amelyben a titokzatos test tagjai hasonulni akarnak a Főnek a kereszt vtságában kifejezett hódolatához. - 2. Az áldozati jelleg bizonyítéka megtalálható a Szentírásban, hiszen ott szó van Krisztus áldozati testének és vérének aktualizálásáról. Ezért joggal mondhatjuk, hogy az Euch. ünneplése Krisztus akaratából megjeleníti az ő egyszeri engesztelő áldozatát. - 3. A megjelenítést a kultikus cselekmény közvetíti, amelyben benne van az átváltoztatás, a test és a vér szétválasztásának jelképe és a hívők lelki táplálékának kiosztása. Jézus parancsa („Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”) fölhatalmazást ad az Egyháznak erre az áldozati cselekményre. Az Egyh. térben és időben jelenvalóvá teszi Krisztus egyszeri áldozatát. Nem külső utánzásról van szó, hanem a hit titkáról. Az Egyh. a hitében átveszi Krisztus áldozati magatartását is, és éppen ezáltal fejezi ki egységét a fővel. Jézus maga a testét és a vérét nem egyszerűen az embereknek adta, hanem az emberekért adta áldozatul, s ebben benne volt a szándék, hogy az emberiséget bekapcsolja áldozatába. Az Egyháznak azért adta át áldozati testét és vérét, s azzal együtt áldozati tettét, hogy az Egyh. révén az embereket bevonja ebbe az áldozatba. Tehát mindvégig ő marad a közvetítő és az engesztelő főpap az Atya előtt. Így az Egyh. a föláldozott Krisztust mutatja be áldozatul, és vele együtt önmagát is, sőt az egész emberiséget. Az ember mindig azt mutatta be áldozatul, amit Istentől kapott. Itt ez egészen nyilvánvaló, hiszen Krisztus maga adta át áldozati testét és vérét az Egyháznak, hogy azt az idők végéig az Atyának fölajánlja. Ezért benne van az Egyh. tudatos hálaadása is (eucharisztia = hálaadás). - 4. Jézus akaratából a keresztáldozat egy szt asztalközösség keretében válik jelenvalóvá, s az ennyiben emléke az utolsó vacsorának is. Az asztalközösség fejezi ki az Egyh. bekapcsolódását Krisztus áldozatába. Az Egyh. hozza és fölajánlja a kenyeret és a bort, s az az átváltoztatásban Krisztus teste és vére, vagyis Jézus áldozati adománya lesz. Az átváltoztatás a pap szavára történik, amelyet Krisztus nevében és megbízatása alapján mond ki. Ezért e szavak a szentség és az áldozat lényegéhez tartoznak. A kettős átváltoztatás jelképezi Krisztus testének és vérének különválasztását, vagyis a valóságos halált. Amennyiben az áldozat a kenyér és a bor színe alatt jelenik meg, az már egyenesen az áldozásra mutat, s így a →szentáldozás is a ~ lényegéhez tartozik. Minden áldozat kifejezi az Istennel fönnálló közösséget, de itt ez kiváltképpen megvan Jézus testének és vérének vétele által. Benne van az is, hogy Jézus a keresztáldozatot értünk mutatta be, és mi a megváltás kegyelmeiben részesülünk. Az áldozás révén az Egyh. egészen eggyé válik az áldozati adománnyal, s így maga is részese Krisztus áldozatának. Vele együtt áldozattá válik, s így nyilvánvaló, hogy az ő főpapi közvetítése révén szentelődünk meg. G.F.

LThK VII:343.