szervátültetés (lat. transplantatio): Ma már általános az orvosi gyakorlatban bőr, csontvelő, vese, szívbillentyű, ízület és csont átültetése. Az első eredményes veseátültetés 1954: történt egypetéjű ikreknél (a genetikus azonosság következtében a beteg az átültetett szervet jól tűrte). Más donornál az átültetett szerv és a befogadó immunológiai összeférhetőség a probléma. A test immunreakciója az idegen szervvel szemben még nem teljesen megoldott kérdés (immunszupresszió). 1967: végezték el először agyi sérült halott szívének átültetését. A szív, máj, tüdő, hasnyálmirigy stb. átültetése a nagy kockázat miatt vitatott. Autotranszplantációnak nevezik, amikor ugyanabba a testbe ültetik át saját szervét, izotranszplantációnak, ha genetikusan azonos személyeknél történik a ~ (egypetéjű ikrek). Homotranszplantáció történik, amikor ugyanazon faj egyedei között történik a ~. Távolabbi cél a hetero- v. xenotranszplantáció (állati szervek átültetése). Az élő személytől való ~nél figyelembe kell venni az adományozó esetleges károsodását, pl. az egyik vese kivételével (de a befogadó pszichikai megterhelését és a bűntudatot is). A röviddel előbb elhalt szervének átültetésénél a halál megállapítása a probléma (független orvosi bizottság!). Továbbá az energia ill. vérkeringés megszakítása a ~hez kijelölt ter-en nem lépheti át a meghatározott határt. Ez a struktúrafenntartó idő (korábban „újjáélesztési időnek” mondták) a különböző szerveknél különböző hosszúságú. Amint a súlyos agyi sérüléseknél az agy működése visszafordíthatatlanul megszűnt, a szív és tüdő működése műszerekkel és gyógyszerekkel elkülönített, dezintegrált szervi működés, mert az agy szervi halála az egyén halálának tekinthető. Így az energia utánpótlását bizonyos testrészekhez az egyén halála után továbbra is lehet biztosítani. Mivel több beteg vár veseátültetésre, mint amennyi alkalmas vese áll rendelkezésre, ebből származik a fogadó kiválasztásának problémája. - Erkölcsteológiailag a problémát a pótolhatatlan szerv önkéntes átadása jelenti élő személy által élő személynek. Az ajándékozó jószándéka, hogy máson segítsen szervének feláldozásával, nem vitatható. Azonban a ~sel az adakozót csak lényegtelenül szabad károsítani, sohasem szabad egy szerv működést teljesen kikapcsolni, legföljebb annyira csökkenteni, hogy az adományozó szervezete továbbra is működőképes maradjon (vér és csontrészek olyan mértékben, hogy ismét regenerálódhassanak; a kettős szervek közül csak az egyiket, azzal a föltétellel, hogy a másik jó működési állapotban marad). Ugyanakkor mindig figyelembe kell venni, hogy indokolt kilátása van-e a szerv befogadójának akkora nyereségre, mint amekkora kárt az ajándékozó szenved. - A ~nél ezek a nehézségek nem állnak fenn, ha a szervet éppen akkor meghalt emberből ültetik át. Éppen ezért ez előnyben részesítendő az élőből élőbe történő ~sel szemben. Természetes, hogy a halottból a szervezetben lévő egyedi szerv is átültethető (pl. szív). Ilyenkor az a kérdés: a) mikor következik be a halál és hogyan lehet pontosan megállapítani, b) jót tesznek-e a ~sel a befogadónak (befogadóképesség!). B.J.

Hörmann 1976:1239-43.