szerződés (lat. pactum): két (vagy több) személy közös megegyezését írásba vagy törvénybe foglaló megállapodás, mellyel kölcsönösen meghatározzák egymás jogait és kötelességeit bizonyos tárggyal kapcsolatban. A személyes kötelezettségeket meghatározó ~ a →szövetség. - A Szentírásban a mindennapi életben szokásos jogügyleteket rögzítő ~re alig találunk példát. 4 esetben van szó föld adásvételéről: Ter 23,3-20: Ábrahám Hebron mellett telket vásárolt temetkezés céljára; 2Sám 24,20-24: Dávid megvette Araunától a szérűt, hogy oltárt építhessen rajta; Rut 4,1-11: a ~ azzal válik jogerőssé, hogy az egyik fél tanúk előtt átadja a saruját. Jer 32,10-14: ~t írnak, melyben feltüntetik a kifizetett összeget, tanúk előtt lepecsételik, másolatot is készítenek róla. - Annál többször van szó a szövetségről, melyet az Úr Noéval kezdve kötött egészen a Jézus Krisztusban megkötött új és örök szövetségig. - A kk. m. jogban a ~ek ált. szabályai: 1. A hiba nélküli ~t teljesíteni kell. - 2. A ~nek a felek önkéntes elhatározásából kell származnia, csellel és erőszakkal senkit sem lehet ~re kötelezni. - 3. A kiskorúakkal v. gyámság, gondnokság alatt állókkal kötött ~ek érvénytelenek, ha az atya, a gyám v. gondnok nem adta hozzájárulását. - 4. A törvényes örökösök sérelmével kötött ~ek nem érvénytelenek, de az érdekeltek részéről megtámadhatók. Legfontosabb ~ volt az →örökvallás. - Az érvényes ~ formai feltételeit a polg. és nemzetközi jog írja elő. Ha a ~ tartalma jó, betartása mindkét fél részére erkölcsileg kötelező és jogilag számonkérhető. R.É.

Echkart 1946:373. - BL:1714.