🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > számszimbolika
következő 🡲

számszimbolika: a számok gyakorlati használatán túlmenő, titokzatos jelentésüket kutató, ősi természetfilozófiai és vallási gondolkodásra támaszkodó értelmezés. - Ősi tapasztalatokból született elgondolás szerint a →kozmosz és a rá jellemző rend számokkal leírható, ezért a szám kifejezi azt, amit a szavak nem képesek kifejezni. A babiloni műveltség a számoknak isteni eredetet tulajdonított, s ez hatással volt az összes ókori kultúrára és vallásra Indiában, Perzsiában, Görögo-ban, Izr-ben, sőt még a ker. ~ra is (vö. Szardeszi Melito: Clavis S. Scripturae). A kk. iszlám és újkori ~ elképzeléseket erősen befolyásolta a →kabala. - 1. A vallástörténetben a kisebb számoknak (→egy, →kettő, →három, →négy, →öt, →hat, →hét) szinte minden vallásban őstípus jellege van. A három (az emberi család kezdete) világméretben szerepel a mágikus hagyományban, mesékben, mítoszokban, de a nagy vallásokban is (→Szentháromság), a hindu trimurti az isteni elv hármas alakja. Főként ném. nyelvter-en ismert jókívánság: „minden jóból három legyen”, ennek megfelelője a „három a magyar igazság”. A kettő egyszerre kifejez egyesülést és széthúzást, polaritást és dualizmust, ellentétet (régi Iránban: Ahura Mazda-Ahriman) és kiegészítést (Kínában: Yin-Yang), s a különböző eretnekségek közvetítésével (bogumilok, katarok) erősen befolyásolta az eu. népi vallásosságot (népiesen: az ördög mint a „második teremtő” Isten ellenlábasa). - A 25 a kerekség és a jubileum, a 28 a Hold, a 33 a teljesség (Krisztus életkora), a 40 a várakozás és az előkészület (böjt és bűnbánat) száma. A 60 a babiloni számrendszerben fontos. A 72 csillagászati szám (a 360 napos teljes körforgás 1/5-e), a nagyság és a sokaság száma (Jézus 72 tanítványa). A 99: a legszebb istennév számértéke az iszlámban, a 666 a Jel szerint a vadállat (Jel 13,18), az 1000 a beteljesedés száma. - 2. A Szentírásban fontos szimbolikus tartalma van köv. számoknak: →három (Isten 3 vándor képében jelent meg Ábrahámnak; Ter 18); →hét: Isten 6 nap alatt teremtette a világot, a hetediken megpihent; a rabszolgának 6 é. kellett dolgoznia, a hetedikben vissza kellett kapnia a szabadságát (Kiv 21,2); a 7. évben nem volt szabad vetni aratni, szüretelni (Lev 25,1-7); 2 x 7 é. szolgált Jákob Lábánnál 2 feleségéért, Leáért és Ráchelért (Ter 29); a hétszer hetedik év, a „jóbel-év” Isten parancsa szerint a teljes gazdasági és társad. megújulás éve (25,8-17). Jézus tanítványainak hetvenszer hétszer kell megbocsátaniuk (Mt 18,22). 7 levél ment Kisázsia egyhközs-eihez; 7 arany gyertyatartó, 7 csillag, 7 harsonás angyal szerepel stb. „hétpecsétes könyv” szerepel a Jel-ben (1-2; 5,1); A →tizenkettő Jákob fiainak és Izrael tizenkét törzsének (Ter 49,28), s Jézus tanítványainak (Mt 10,1) és a mennyei Jeruzsálem kapuinak száma (Jel 21,12). - A tizes csoportok közül kiemelkedik a →negyven, az ÓSz-ben 9x, az ÚSz-ben 4x fordul elő: 40 é. vándorolnak az izraeliták a pusztaságban (Kiv 16,35), 40 napot töltött Mózes a Sínai-hegyen (Kiv 24,18), Jézus a pusztában böjtölve (Mt 4,2; Lk 4,2), s mennybemenetele előtt a tanítványaival (ApCsel 1,3). →nyolc, →kilenc, →tíz, →tizenegy, →tizenhárom, →tizennégy, →tizennyolc **

LThK X:1303. - Lipffert 1976:146. - Sachs 1980:372. - KML 1986:282. - Schütz 1993:337.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.