szó (héb. dabar, 'szó', 'közlés', ill. 'a közlés tárgya'; gör. logosz, lat. verbum): a →nyelv legkisebb értelmes alapegysége, a személy önkifejezésének és kapcsolattartásának eszköze. A hétköznapi és vallásos (főként prot.) nyevben az →ige (lat. verbum) szinonimája. - I. A Szentírásban. 1. Az ÓSz-ben: a) →Isten igéje. - b) Az ember szava nem csak a gondolat v. akarat kifejezésére szolgál, hanem konkrét dolog is, mely objektíve létezik, hatékony, és telítve van annak erejével, aki kimondja. A kimondott ~ nem egyszerűen hangok sora, mely a beszélő gondolatából támad és a hallgató tudatában gondolatot ébreszt, hanem láthatatlan, mégis valóságosan létező dolog, mint a lehelet, mely a ~val együtt elhagyja a szájat; ezért a ~ gyakran áll párhuzamban a ruah, →lélek szóval (Zsolt 33,6; 147,18; Péld 1,23; Iz 34,16 és sok egyiptomi, babilóniai szövegben is). Miután valaki kimondta, a ~ fennmarad és hat, akár →áldás (Ter 27,35-38: az áldást, melyet Jákob megszerzett, nem lehet visszavenni), akár →átok; (Józs 6,26: Józsue átka még 2 évszázad múltán is terheli azt, aki Jerikót újra fölépíti, vö. 1Kir 16,34); a kimondott átkot csak Jahve áldása (MTörv 23,5-6; Zsolt 109,28) v. a megfelelő áldás teheti hatástalanná (Bír 17,2; 2Sám 21,3). Ezért hogy a szarkofágot ki ne fosszák v. a határkő a helyén maradjon, Babilóniában, Egyiptomban, Föníciában és Görögo-ban átokformulákat véstek rá. - Mózest Jahve hasonlóvá tette magához: „dicsfénnyel övezte” (Sir 45,2), ezért volt hatalmas szavaiban és tetteiben egyaránt (ApCsel 7,22), és szavára különféle csodák történtek (Sir 45,3; Jub 48,7; vö. Szám 20,8; Zsolt 105,31.34; →Isten igéje). Az áldás, melyet a leviták Jahve nevében valakire v. valamire mondanak, annak köszönheti erejét, hogy Isten rendelte el az áldásadást (MTörv 10,8). A →próféta „a lélek embere” (Oz 9,7; vö. Mik 3,8) és Jahve vele van, ezért szava Jahve szava: egyetlen egy ~ sem marad beteljesületlen (1Sám 3,19; vö. 9,6; 1Kir 17,24; Tób 14,4; Iz 44,26); ez a ~ öl (Oz 6,5), mint a kard (Iz 49,2), v. pusztít, mint a tűz (Jer 5,14; 23,29). A Messiás kir. szavának hatalma, ereje Isten rajta nyugvó Lelkétől való (Iz 11,4; SalZsolt 17,42; Hénoch 62,2; vö. 2Tesz 2,8; Jel 19,15.21). - 2. Az ÚSz-ben Jézus, az Isten Fia nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van (Mt 7,29; Mk 1,22). Szavával gyógyított (Mt 8,8; Mk 2,10), ördögöt űzött (Mt 8,16; Mk 1,25), halottat keltett életre (Lk 7,14), lecsendesítette a vihart (Mk 4,39). Feltámadása után az →apostolok tanítását, akik az Ő nevében szóltak, csodákkal és jelekkel erősítette meg (Mk 16,20; ApCsel 14,3; Zsid 2,4). - II. Az Egyház életében. 1. Az isteni ~ továbbadása, az →igehirdetés az Egyház küldetésének lényeges része. - 2. A liturgiában a →szentségek létrejöttének és kiszolgáltatásának feltétele, hogy elhangozzanak a szentségek formájának szavai (→szentségtan). - 3. Az erkölcsi életben a ~ igazságát védi a →nyolcadik parancsolat, az emberi kapcsolatok és a közösségi élet alapfeltétele az →igazmondás erénye; szinte minden bűn kezdete a szavakkal való visszaélés, a →hazugság. A 20. sz. bűnei közé tartozik az áldozatok elnémítása is. R.É.-**

BL:1731. - Schütz 1993:363. - LThK 1993. XII:1295. (s.v. Wort Gottes)