🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > S > süket
következő 🡲

süket, siket (lat. surdus): szoros értelemben az a személy, aki semmit nem hall, azaz hallóérzéke nem működik; tágabb értelemben nagyon gyengén halló, nagyothalló; átvitt értelemben aki nem hallgat más szavára, úgy tesz, mintha ~ volna. - A Szentírásban. A betegség elterjedt lehetett, mert külön törv. (Lev 19,14) tiltotta, hogy valaki →átkot mondjon a ~re, mivel a ~ nem hallotta az átkot és védtelen volt vele szemben. Átvitt értelemben Izr. fiai is ~ek voltak, mert nem hallgattak Jahvéra és küldötteire (Iz 29,18; 35,5). A próf-k szerint a messiási időben megszabadítja népét e szellemi értelemben vett ~ségtől (42,18; 43,8); a pogányok viszont ~té válnak (Mik 7,16). R.É.

BL:1622.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.