🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > T > transzcendencia
következő 🡲

transzcendencia (a lat. transcendo, ‘meghalad, felülmúl, túllép’ igéből): tág értelemben az érzéki tapasztalaton túli, azt meghaladó tulajdonság; szoros értelemben →Isten és az →örök élet. – 1. Filozófiailag Szt Tamás realizmusából, mely a tapasztalatból indul ki mind a megismerésben, mind az istenérvekben (→istenbizonyítás öt útja), de amely tapasztalat túlmutat önmagán, következik a lét és Isten és minden termfölötti ~ja. – A →racionalizmus →panteizmusa, mely csak az →immanenciát ismeri, és →Kant kriticizmusa, mely tagadja a tiszta ész ideái (világ, lélek, Isten) tapasztalati megismerésének lehetőségét, a ~t a gyakorlati ész hatáskörébe utalja. – A →német idealizmus igyekszik szintézisbe hozni az immanenciát és ~t, v. az utóbbit állítja az előbbi rovására. – A 20. sz. fil-ja rádöbbent az ember ~ felé való nyitottságára. Ebből az ember tragikus voltát vezeti le: határhelyzetei (Grenzsituation) ugyan utalnak a ~ra, de minden törekvésében „kudarcot vall” (Scheitern); ugyanakkor pl. →Jaspers visszautasítja a ~ Istennel mint személyes létezővel való azonosítását. – A kat. fil. és teol. nem zárja ki a kettő azonosságát. A ~ tapasztalata (ami több mint érzéki tapasztalat) megelőzheti a kinyilatkoztatást, de nem teszi azt feleslegessé. – 2. Teológiailag a ~ mint isteni tulajdonság azt jelenti, hogy Isten végtelenül felülmúlja a világot és az összes véges valóságot. Ez Isten végtelen létteljességéből, a semmiből való teremtésből, a teremtményekkel szembeni szabadságából és személyes voltából következik. Benne foglaltatik az immanencia is, amely mint isteni tulajdonság azt jelenti, hogy Isten mindenben benne van mint legbelsőbb titok. – Ha elhanyagolnánk az immanenciát, akkor a ~ felfoghatatlan messzeségbe tűnne, ahol alig vagy egyáltalán nem érhető el már Isten, és az →ateizmus veszélye fenyegetne; ha viszont a ~t iktatnánk ki, panteista elképzelésekben vesznénk el. A kiegyensúlyozott középutat Szt Ágoston fogalmaza meg: „Isten bensőségesebb, mint a saját bensőm és magasabb, mint ami a legmagasabb bennem” (Vallomások III. 6, 11). – A ~t elsorvasztja a →deizmus, amely szerint Isten megteremtette a világot, de tovább már nem törődik vele. Ezzel szemben manapság gyakran észrevehető a távolkeleti meditáció hatása alatt álló panteista, mindenben Istent látó hajlam. – A Ó- és Újszövetség és a kereszténység határozottan hirdeti az Isten ~áját, de egyedülálló módon összeköti vele az immanenciát azáltal, hogy minden Isten Fiának megtestesülése körül forog, és Isten dicsősége áthatja a világot. ~ája következtében Isten úgy mutatkozik előttünk, hogy ő a mi eredetünk és célunk, akitől mindent kapunk és aki felé törekednünk kell mindennel, amink van és amik vagyunk. Ebből adódik a tisztelet és a hála, aminek csúcsa az →imádás. Egyúttal feltűnik Isten egyedülálló dicsősége, amely akaratunktól feltétlen engedelmességet vár. A ~ból származó szeretet ébreszti föl szívünket, hogy mindenben és mindenek fölött szeressük Istent.  R.Z.

Scholastik 1938:1. – Lotz, Johann Baptist SJ: Immanenz u. Transzendenz. – Stipičić, Ivo: Die Grenzsituation des Menschen und seine Eksistenz. Fribourg, 1967. – Schütz 1993:396.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.