🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > T > tánc
következő 🡲

tánc (lat. saltus): érzelmeket kifejező művészi mozgásforma, általában zenekísérettel. Minden kultúrkörben az egyik legfontosabb és legáltalánosabb kifejezési formája az ember belső világának, a közösségi életnek, így a kultusznak is. - 1. Az ÓSz-ben. A ~nak fontos szerepe volt az istentiszt-ben (Préd 3,4; 2Sám 6,14; Zsolt 149,3; 150,4; Iz 30,32b; Jer 31,13;. Zsolt 42,5; 68,26). Legismertebb példa Dávid kir. ~a a frigyláda előtt (2Sám 6,14). Mária, Mózes nővére ~cal kíséri hálaénekét, miután átkeltek a Vörös-tengeren (Kiv 15,20). Táncoltak az izraeliták szüretkor (Bír 21,21), a győzelem ünneplésekor (Kiv 15,20; Bír 11,34; 1Sám 18,6), gyászban (Ez 6,11). A próf-k ~a annak a jele volt, hogy rájuk szállt Isten lelke. A hit megvallása mellett a ~ olykor az Istentől való elszakadást jelezte, pl. az →aranyborjú körültáncolása, v. Baál prófétáinak ~a a Kármel hegyén (1Kir 18). - Az ÚSz-ben egyetlen példa Szalóme ~a Heródes előtt (Mk 6,22). Az egyházatyákat inkább ez a példa befolyásolta, mint az ósz-i előképek, ezért elítélték a ~ot. Aranyszájú Szt János: „Ahol táncolnak, ott van az ördög is” (Homíliák Szt Mátéhoz, 48). Szt Ágoston viszont a zene, a szó, az ének és a mozgás szerves kapcsolatát látta a ~ban: „A szavak hangzó képszobrok, melyeket a ~ kelt életre, hoz mozgásba” (De musica, VI.). Később az Isten előtti ~ a boldogok mennyországi életének képe lett. -

2. Néprajz. Az 1930-as években még élő népszokás szerint a ~ a falu közösségi életének fontos, gondosan szabályozott része, a párválasztás egyik alkalma volt. A böjti és ádventi időket kivéve vasárnaponként tartottak ~os összejöveteleket. Ennek legegyszerűbb formája szerint a leányok és legények egy-egy ház előtt, ill. a tp. v. a kocsma előtti téren csoportba verődve harmonikaszóra táncolgattak. Böjtidőben ~ helyett néhol az ún. ugrálás szokásos: istentiszt. után a tp-téren kisebb csoportokban összefogózva körben forognak. Vannak ünnepi (karácsonyi, aprószenteknapi, újévi, farsangi, szentgyörgynapi, húsvéti, május elsejei, pünkösdi) és alkalmi (fonóbeli, kalákás, vásári, búcsúi, rukkolási) ~ok; utóbbiak közé tartozik a csűrdöngölés, melyet a gazda rendez csűre (új háza) földjének ledöngölésére. A morzsabál az ünnepi ~ utáni napon a maradék elfogyasztására tartott rövid ~os összejövetel. - Ünnepi és alkalmi ~ idején pár nappal a báld előtt „kendőfát”: színes szalagokkal és kendőkkel díszített sudár fát állítottak a ház elé, amilyet néhol a lakodalmas ház elé szokás. Az ilyen összejövetelre leány nem ment legény nélkül, mert minden legény vitt magával leányt, akivel az estét végig akarta táncolni. A leánycsere is ritka volt, annál kevésbé kértek föl legény nélkül jött, 'hívatlan' leányt. A legények a ~hely közepén álltak, a lányok körben a fal mellett, s a legény mutatóujjával intette magához a leányt; az intést senki sem értette félre, mert mindenki tudja, hogy ez annak a leánynak szól, akit a legény „beváltott”, azaz akiért a belépés díját megfizette. Nyáron a leányok az udvaron álltak, s innen hívták v. hívatták be őket a legények, de ~ után ismét kimennek az udvarra. - Az ismerkedő ~ok alkalmai a nyári ~os délutánok, a fonó és más kalákás összejövetelek voltak. A nyári vasárnapi ~ra hívás nélkül is elmehetett a leány, itt szabad a leányfelkérés, a fonóba a leány is hívhatott legényt, és a kikiáltott „leányválaszt”-ban szabadon mehet bármelyik legényhez. Ált. szabály azonban: ha a ~ra kért leány v. legény valami okból „lemondja” a ~ot, abban a menetben senkivel sem szabad táncolnia. - A rendre fölügyelni a →legénybíró, a kezesek v. az ezektől kijelölt „cirkáló” legények kötelessége volt. E felügyelet a veszekedés és verekedés meggátlására terjedt ki, s nem a szokások ellen vétők megbüntetésére. Ez a legények és leányok egyetemének ősi joga. Ha egy leány egy legényt ok nélkül megsértett, kigúnyolt, visszautasított és mással elment táncolni, a legények társuk pártjára állanak, s kimondták a bosszút, ami ált. kitáncoltatás volt, s a legközelebbi ~ig titokban tartották: amikor ott már teljes volt a vendégsereg, a legény a középre lépve ácsit kiáltott a cigánynak, a párok elengedték egymást, a legények a muzsikusok köré, a leányok a túlsó oldalra húzódnak, a megbántott legény arccal a leányok fölé fordulva fölszólítja a leányt, hogy álljon ki, a cigányokat, hogy húzzák a rákócit. A leányok széthúzódtak megnevezett társnőjüktől, aki hozzátartozóival sírva indult az ajtót nyitó legény után. - Másutt a kitáncoltatás módja a hopszpolka volt: a legény az ajtó felé irányította a lányt, majd „svungot” vett és az ajtó mellett álló legénytől hirtelen kinyitott ajtón át kipenderítette a leányt. - 3. Ikgr. Stilizált jelei már a barlangrajzok között megtalálhatók. Az egyiptomi, mezopotámiai ábrázolások a kultusz részeként jelentek meg. A kk-ban a tp-ok faragványai között a táncoló figurák az érzékiség kifejezői. A mennyországot megjelenítő képeken a boldogok ~a látható (Fra Angelico: Szentek bevonulása a mennyországba, Firenze, S. Marco) **-R.É.

MN IV:152. - BL:1770. - Schütz 1993:374. - KML 1986:299.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.