újjászületés: I. Szóhasználat. A gör. ÚSz csak 2 helyen él a kifejezéssel: Mt 19,28 és Tit 3,5. A vele rokon szó megtalálható: 1Pt 1,3.23; ugyanaz a gondolat, mint melyet Pál az új teremtményről szólva fejteget (2Kor 5,17; Gal 6,15), János az Isten (Jn 1,13; 1Jn 2,29; 3,9; 4,7; 5,1.4.18) v. a Szentlélek művének (Jn 3,5.8) mond. Etimológiailag az életbe való visszatérésre, feltámadásra v. megújulásra lehet következtetni, ami a magasabb szintű életre való ~t is magában foglalja. A páli kifejezés mintája a sztereotip ósz. kifejezésnek. Ez szólásszerűen többször utal valamely állapot v. helyzet vissza- ill. helyreállítására (Ám 9,14; Szof 3,20; Jób 42,10); a próf-knál gyakran szerepel a messiási korra vonatkozó jövendölésekben. A Kr. e. 1. sz: egészen különféle jelentésekben használták a szót. A pitagoreusok pl. a lélekvándorlást, a sztoikusok az év lefolyását v. ennek a világnak elenyészését (tűztől !) értették rajta, mely után egy harmonikus új világ keletkezik. Josephus Flavius népe megújulására vonatkoztatja, a misztériumvallásokban vallási tartalmat kap. – II. A fogalom. A) Az ÓSz-ben és a zsidóságban. Az ÓSz nem említi kifejezetten az ~t, de előfordul benne egy formula, mely a páli ~ előzményének (prototípusának) tekinthető; ezenkívül megtalálható benne a jövőbeli megújulás gondolata, mely Isten népének belső átalakulása (Jer, Ez). – Deutero-Izajás kifejezésével egy →új teremtés (→eszkatológia) révén valósul meg. A rabbinista teol-ban gyakran esik szó az új teremtésről, de ~ről csak ritkán, s akkor is csupán olyan helyzet leírásában, melyben az emberrel valami olyan történik, amit a születéséhez lehet hasonlítani (pl. nagy veszedelemből való kiszabadulás, a prozelita állapotból átkerülés a zsidóságba, halott feltámadása). Kumránban a szektába fölvételt hasonlították ~hez. Így egyértelmű, hogy Pál tanítását a zsidóságból nem lehet megmagyarázni. – B) Az ÚSz-ben. 1. Az ~ és a keresztség. Tit 3,5: Pál az ~ fogalmát összekapcsolja a →keresztséggel, hogy megfelelő módon fejezze ki a keresztségben végbemenő megújulást ill. ennek hatását: „a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében” (vö. Róm 12,2). Jóllehet előzőleg Pál nem élt a kifejezéssel, azok, akik ismerték a keresztségről szóló tanítást, könnyűszerrel megérthették. Pál szerint a megkeresztelkedő a halálban és a feltámadásban Krisztussal eggyé válva átmegy a halál és a bűn állapotából az élet és az igazság állapotába. Krisztus Lelkét megkapva, aki a megkereszteltet hasonlóvá teszi Krisztushoz és teljesen megújítja (6,1–14; 1Kor 6,11; 12,13; 2Kor 3,6; Gal 3,27; Ef 5,26; Kol 3,11), egy új világ részesévé válik, hogy mint új teremtmény (2Kor 5,17; Gal 6,15) egészen másképpen éljen, mint addig (Róm 6,4). 1Pt 1,3 (vö. 1,23) szerint Isten irgalma új születéssel ajándékozza meg az embert, s ennek az üdvösség a célja (ha konkrétan nem is kapcsolódik a keresztséghez); uakkor János szerint a hívő az életre születik újjá, és ez a keresztséggel kapcsolatba hozott születés (Jn 3,3) felülről való: Istennek v. a Szentléleknek a műve. Mivel ez a születés szemben áll a →test szerinti születéssel (1,13; 3,6), magasabb szintű lelki élet forrása, és alkalmassá tesz az Isten országába való bemenetelre (3,3.5). – Az ÚSz-nek ezek közül a keresztséggel kapcsolatos megfogalmazásai közül némelyik (~, halál és feltámadás, istengyermekség, az új ember magunkra öltése) emlékeztet a misztériumvallások egyik-másik kifejezésére, melyek a beavatás szert-ával és különféle szent cselekményekbe való bekapcsolódással megkísérelték követőiket eljuttatni a tisztelt istenséggel való misztikus egység állapotába. Tertullianus (De baptismo) és Apuleius (Metamorphoseon) szerint az Iziszt, Oziriszt és Demetert tisztelő misztériumvallások, Firmicus Maternus (De errore profanarum religionum) szerint az Attisz-kultusz, egy Kr. u. 4. sz-ból való felirat szerint pedig a Mitrász-rítus a beavatottak egyfajta ~ét eredményezték. A hermészi iratokban (Corpus Hermeticum 13,2.6–8.10.16.22: az ~ről tartott titkos beszéd; Kore Kosmou 41) gyakran szerepel a →gnózisnak köszönhető ~; nehéz kielemezni, hogy ez valójában miben állt, de vsz. a beavatottak átmeneteként kell értelmeznünk a kisebbrendűség és a nyomorúság állapotából egy jobb létbe, tehát egyfajta megszabadulás lehetett az emberi élet mindennapi kötöttségeitől, a testi kötelékek szétszaggatása és a halál utáni boldogság biztosítása. Csak a beavatottaknak jut osztályrészül, és nem jelenti azt, mint Pálnál és Jánosnál, hogy Isten Lelke vallás-erkölcsi szempontból újjáteremti az embert: bűnösből új, igaz emberré alakítja át (1Kor 6,11; Róm 6,6–10; Kol 3,10; Ef 4,24; Tit 3,5), bár Pál szerint a ker. továbbra is kitéve marad a próbatételeknek és a szenvedéseknek. A misztériumvallásokban és a gnózisban az ~ nem jelent erkölcsi megújulást, melynek a beavatás után a Lélek közreműködésével állandóan folytatódnia kell az újjászületett mindennapi életében, konkrét magatartásában (vö. Róm 6,12; Gal 5,13–17.24–26; Ef 4,22; Kol 3,5: vsz. ez az utolsó mozzanat jelenti azt a többletet, melyet az ~ gondolatához a „megújulás”: Tit 3,5 hozzáad; ugyanígy: Róm 12,2; 2Kor 4,16; Kol 3,10). A Corpus Hermeticum aránylag késői, s föltehetően hatott rá 1Jn és 3Jn. Az ÚSz szerzőinek az ~sel kapcsolatos tanítása nem a misztériumvallásokban gyökerezik (Pál el is utasította őket: 1Kor 8,5; 2Kor 6,14–16; Gal 4,8), hanem az ÓSz-ben és Jézus tanításában; de úgy látszik, Pál ap. a kifejezést, melyet a fogalom körülírására felhasznált, a profán gör-ből vette; így felhasználhatta, amikor a pogány beavatási rítusokkal általában, v. a kisázsiai varázsló tanításával konkrétan is szembeszállt. – 2. Az ~ és az eszkatológia. Mt 19,28: Jézus megjövendöli tanítványainak, hogy a megújuláskor (= az ~kor), amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ott fognak ők is ülni 12 trónon és ítélkeznek Izr. 12 törzse fölött. Sok szerző ezen a lelki Izr-nek, az Egyh-nak felvirágzását érti, melyet az ap-oknak kell vezetniük (az „ítélni” igét a Bír-ben használt értelemben veszik, s a Jézus lelki hatalmában való részesedésük jutalom a földi javakról való lemondásukért). Némely egzegéta (pl. M-J. Lagrange) szerint itt az Isten országa a túlvilágra utal, a messiási megújulást állítja elénk (az ~t 4Ezd 7,75 szerint értelmezve, ahol inkább megújulást jelent). – Mások olyan magyarázatot kísérelnek meg, mely az „ítélni” szó teljes jelentését meghagyja. Tehát úgy kell érteni a szóban forgó szövegrészt, hogy a Messiás a 12 ap-lal ítéletet tart Isten tört. népén, v. szigorúan eszkat. értelemben kell vennünk, és egy valóban ált. és végleges ítéletre kell gondolnunk (jóllehet formailag csak az Isten régi és új népe fölötti ítélet fogalmazódik meg). Ez utóbbi felfogás szerint tehát az ~, ill. gör. megfelelője (apokatasztázisz pantón) kozmikus eszkat. értelmet hordoz, mely ugyan nem szakad el az embernek a keresztségben való ~étől, de egyre inkább kiterjeszti a test ~ére (feltámadás) és az egész teremtett világ ~ére. –

2. A →lélekvándorlás tanában testi értelemben beszélnek róla. A mítoszokban csak homályos és bizonytalan kifejezések utalnak valamilyen lelki ~re. A gör. nyelvben a szó (palingeneszia) mindenféle megújulást jelenthetett. A sztoikus bölcs. egyenesen a világ ~ét emlegette (→apokatasztaszisz), valamilyen nagy világégés után. A misztériumvallások titkos szert-októl várták a lelki átalakulást.  **–R.É.

BL: 1283, 1869. – LThK X:1099.