🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > V > Valentinosz
következő 🡲

Valentinosz (Egyiptom, 100 k.–Ciprus szigete, 160 után): gnosztikus tévtanító. – 135/40: keresztényként érkezett Rómába. Miután elszakadt az Egyháztól, 160 k. Cipruson telepedett meg. – Tanítása szerint az örökkévaló, felfoghatatlan és meghatározhatatlan Abszolutumból, a Mélységből, (mely mellett olykor nőnemű principiumként a Hallgatás is szerepel) kiáradó szellemek (eónok) legutolsója, a Mélység megismerésére törekvő s bűnös kíváncsisága büntetéséül a szellemvilágból letaszított Bölcsesség teremti meg az anyagot és a világlelket, s ez utóbbi által létrehozza az érzéki dolgokat. Az emberben a test az anyagból, a lélek a világlélekből, a szellem a Bölcseségből van. Az embert alkotó elvek különböző mértékü vegyüléke szerint alakul kí az emberek három osztálya (hülikusok, pszichikusok, pneumatikusok) és a történelem három korszaka (pogányság, zsidóság, kereszténység). A szellemvilágból leszálló megváltó Jézus, kivel keresztelésekor az eón-Krisztus egyesült, szabadítja meg az embereket a titkos tan ismerete által a Démiurgosz hatalmából. – Művei töredékes idézetekben maradtak fenn. →doketizmus, →gnoszticizmus V.L.

Kecskés 1943:181. – LThK X:602.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.