vakmerőség, vakmerő bizakodás (lat. audatia): 1. bűn a →remény ellen. – Az ember fölülértékeli képességeit és azt reméli, hogy isteni segítség nélkül is üdvözülhet; vagy abban bízik, hogy az isteni mindenhatóságtól és könyörületességtől elnyeri a bűnbocsánatot bűnbánat nélkül, illetve a dicsőséget érdemek nélkül. – 2. a →bátorsággal ellentétes →vícium, mellyel az ember túlságosan könnyen vállalja a veszedelmet. Az élet megvetéséből v. önbizalomból, legtöbbször hiúságból fakad. Mint bűn annyira súlyos, amennyire káros cselekedetek fakadnak belőle.

Prümmer II:493. – KEK 2090