varangy (lat. bufo): a kétéltűek (Amphibia) osztályának a →békák v. farkatlan kétéltűek (Anura v. Salientia) rendjéhez, ezen belül a varangyfélék (Bufonidae) családjához tartozó faj. Eu-ban szinte mindenütt, Ázsia mérsékelt égövi részén Japánig, valamint ÉNy-Afrikában honos. Íro-ban, Korzikán, Szírdínia szg-én és a Baleár-szgk-en nem fordul elő. – A hím legfeljebb 7 cm hosszú és 10–50 gr., a nőstény legfeljebb 13 cm  hosszú és 50–120 gr. testtömegű. A ~ ált. barna színű, szürkés v. feketés foltokkal; testét olajzöld (D-Eu-ban vöröses) szemölcsök borítják. A háton és a mellen található mirigyekben 2 különböző mérgező váladék termelődik, amelyek elriasztják egyes ellenségeit. Mellső lábával kapja el zsákmányát. – A Szentírásban az →egyiptomi csapások között a ~ elszaporodása a 2. (Kiv 7,26–29). Az ókori írók a mérges állatok között tartották szőámon. – Az →állatszimbolikában az ördög, a víciumok ábrázolásában a gőg, az irigység és a bujaság szimbóluma. **

Kirschbaum II:676.

varangy: Mo-on két faj, a barna varangy (Bufo bufo) és a zöld varangy (Bufo viridis) él, mindkettő gyakori. Az előbbi írisze rezesen vörös vagy aranyszinü, utóbbié zöldes. A ~ok éjszakai életmódúak, nappal többnyire csak a petézés idején láthatók. Petéiket kocsonyás zsinórokban rakják le, lassú folyású árkokban, kubikgödrökben, kiöntesekben, bennük 6–10.000 petével. A lárvák átalakulásukig a vízben fejlődnek. A szárazra lépve szétszóródnak, de ivarérettségük elérése után petézni mindig ahhoz a vízhez térnek vissza, ahol lárvakorukat töltötték. Ahol autóút húzódik a petézőhely közelében, a tavaszi vándorlás idején történő tömeges pusztulást elkerülendő, az állatvédők terelőrácsok segítségével gyűjtik össze a békákat, és vödrökbe rakva segítik át őket az út tulsó oldalára. – A ~ok állandó lakói a településeknek, ahol a kertekben a csupasz csigák, rovarok, férgek pusztításával nagy hasznot hajtanak. A zöld~ok gyakran többedmagukkal pihennek, öreg küszöbök alatt, pincében és onnan jönnek elő szürkület után. Védettek. Lásd MKL XIV:760. S.E.