vendégszeretet, vendégbarátság: az →irgalmasság társerénye, a támogatásra szoruló idegen iránti szeretet (→vendég, →zarándok). – A Szentírásban a ~ megtagadása v. megsértése szégyen volt (Ter 19,5 kk.; Bír 19,22 kk. 30; Jób 31,32), de nem volt ismeretlen (Bír 4,17–22; 5,24–27: egy ellenség iránt; Lk 9,53: a szamariaiak nem fogadnak be egy zsidót). A ~ visszautasítása is sértés (Ter 19,2 kk.). ~re buzdítás: Iz 58,7; Sir 11,29–34 (óvatosságra intő tanácsokkal); Mt 25,35; Róm 12,13; 1Tim 3,2; Tit 1,8; 1Pt 4,9; Zsid 13,2. A ~hez hozzátartozik a →köszöntés, a →lábmosás, az étellel-itallal ellátás, a védelem és eltávozáskor a vendég elkísérése (Ter 18; Jób 31,31 kk.). Példa a ~re 2Kir 4,8–11: Illés próf. a szunemi asszonynál. Isten maga is vendégszerető (Zsolt 15,1; 23,5). A ~et Izr. fiai anélkül gyakorolták, hogy erre parancs kötelezte volna öket v. viszonzást, jutalmat vártak volna érte, és a ~ minden idegenre kiterjedt. A rabbinista irodal-ban azonban gyakran csak a zsidókra korlátozódik, ha a későbbi zsidóságban ált. érvényű kötelezettségként szerepel is. – Az ÚSz-ben az →irgalmasság (testi) cselekedeteinek egyike. Jézus tanítványait a ~ükről ismerik meg, az idegen személyében az ember magát Jézust fogadja be (Mt 25,35–40; vö. 10,40; Lk 10,34 kk.; 11,5 kk.; 14,12 stb.); az ap-ok figyelmeztettek rá (Zsid 13,2; 1Pt 4,9). A ~ Lélek adományai közé tartozik (1Pt 4,9–10), egyik lehetősége a láthatatlan világgal való találkozásnak (Zsid 13,2). Jézus vendég (Lk 7,36; 12,37; Jn 2,2; 12,2) és vendéglátó, aki gazdagon megvendégeli vendégeit (Mk 6,41–44; 8,6–9; Lk 12,37; 22,27; Jn 13,2–17; Mk 10,45), és magát adja nekik oda ajándékul (14,22–24). R.É.

BL:1912. – Nötscher 1940:46.