Magyar Katolikus Lexikon > V > veszprémvölgyi apácák kolostora


veszprémvölgyi apácák kolostora: Magyarország egyik legrégibb szerzetesi intézménye. – 1018 k. Szt István kir. alapította az Istenanya tiszteletére, Szt Imre menyasszonya, a név szerint nem ismert kiskorú bizánci hercegnő és kísérete részére, Veszprém várától Ny-ra, 1,2 km-re, a Séd bal partján. Görög nyelven írt alapítólevelének szövege Könyves Kálmán kir. (ur. 1095–1116) 1109-i átiratában maradt meg. Az alapító bőven ellátta birtokokkal és szolgákkal. 9 falut kapott földdel együtt; 5 a Balaton ÉK-i partvidékén feküdt: Szárberény (ma Vörösberény), Máma, Sándor, Kenese és Csitény; Szántó a Csepel-sziget déli csúcsával szemben a Duna alföldi partján (Tas határában), Sarlós (Magyarsarlós) Baranyában, Padrag Ajkától D-re és Gerencsér (Bakonytamási környékén). Ezeket a birtokokat mindvégig meg tudták őrizni. – A gör. apácák kezdetben vsz. Nagy Szt Vazul szabályzatát követték, de nem tudjuk, hogy később hová tartoztak. 1210: Stella, 1224: Margaretha az apátnőjük, de rendjük nincs megjelölve. IV. Béla kir. kérésére 1240: a ciszterciek generális kápt-ja felvette a r-be. 1474 és 1526: és talán korábban is a pilisi apát volt atyaapátjuk és vizitátoruk. IV. Béla kir. megengedte, hogy a Bakony erdeiből szabadon szállítsanak fát építkezéseikhez. IV. László kir. a monostor népei feletti bíráskodást saját hatáskörébe utalta. 1346: az apátnő és 11 nővér lakta. 1386: Demeter bíboros, esztergomi érseki kormányzó, 1390: IX. Bonifác p. búcsúkiváltságokat adtak az újraépülő monostornak. 1538 előtt a fosztogató főurak és a törökök miatt az apácák Körmendre menekültek az ágostonos remeték egykori kolostorába. 1624: már csak egy nővér volt életben, a kir. Dallos Miklós győri pp-re bízta vagyonukat, 1638: a jezsuiták győri kollégiuma kapta meg. 1773 e. a jezsuiták ~ régi helyszínén tp-ot kezdtek építeni, de befejezni nem tudták. A kolostor fennmaradt régi falmaradványai nehezen értelmezhetők. A régészeti feltárás 2007: folyamatban volt. –  Az apátság címét viselték: 1760: Dravecz József veszprémi knk., 1833: Kunszt József, 1850: Simunich Ignác, 1854: Szajbely Henrik esztergomi knk., 1888: Jung-Cseke Lajos székelyudvarhelyi plnos, 1906: Huber Gyula barcsi plnos.  H.F.L.– So. L.

Békefi 1907:57. – Hárich János: A ~i apácaktor birtokainak tört. 1526-1773. Pécs 1928. – Serédi 1938. I:408. (Moravcsik Gyula: Görögnyelvű kolostorok Szt István korában.) – Ciszt. Rend bpi Szt Inmre gimn. évkv-e 1941/42:56. (Székely Ottokár). – Vigilia 1960/25:459. (Gutheil Jenő: Magyarság és kereszténység Szent István előtt.) – Veszprém megye régészeti topográfiája. A veszprémi járás. Szerk. Éri István. Bp., 1969:236. – Gutheil 1977:138. – Györffy 1977:321, 355. – Hervay 1984:192. – Levéltári Közlemények 1984/55:242, 251. p. (Solymosi László: Észrevételek a Ciszterci Rend magyarországi történetének repertóriumáról.)  – Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás kir. halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula–V. Molnár László. Bp., 1990:300. (Szakály Ferenc: Királyi mecenatúra, államháztartás és politika Corvin Mátyás Magyarországán.) – Kovács Éva: Species. Modus. Ordo. Válogatott tanulmányok. Bp., 1998:42, 435. – F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. [Bp.], 2000:72. – Műemlékvédelmi Szemle 2002/12:5. (Fülöp András–Koppány András: A veszprémvölgyi apácakolostor régészeti kutatása 1998–2002.) – Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 2004/55:115. (Fülöp András–Koppány András: A Crosier from the Territory of the Veszprémvölgy Convent.) – Fons  2007/14:12. (Keglevich Kristóf: A szepesi apátság története az Árpád- és az Anjou-korban 1223–1387.)

veszprémvölgyi görög alapítólevél: Az I. (Szt) István neve alatt fennmaradt tucatnyi oklevél között különleges helyet foglal el a veszprémvölgyi monostor alapításáról szóló. Míg a többi okl. latin nyelven íródott, addig ennek a nyelve görög. A ~ nem mentes a problémáktól, ugyanis nem maradt fenn eredetiben. 1109: íratta át Kálmán kir. olymódon, hogy egy hosszú hártya felső felére másolták az eredeti görög szöveget, az alsó részére pedig azt a latin nyelvű oklevelet, amely részben azt tartalmazza, miért is kellett lemásolni Szt István gör. okl-ét, részben pedig a görög okl. latin parafrázisát adja. Amennyire a szövegből kiderül, a Szt István által kiadott okl-et összetekercselték és lepecsételték. A hitelesítésnek ez a módja azzal járt együtt, hogy amennyiben valamilyen oknál fogva szükség volt az okl. felnyitására, fel kellett törni a pecsétet, miáltal az okl. hitelét vesztette. Hogy ismét hiteles írás tanúskodjék a tulajdonos mellett, új okl-be kellett foglalni a régi szövegét. Mikor Kálmán kir. idején az apácák pereskedtek, be kellett mutatniuk az eredeti okl-et, s mivel azt kinyitották, s ezáltal érvénytelenítették, újat adott helyette a kir.. Nem tudjuk, hogy milyen perben kellett bemutatniuk az apácáknak Szt István okl-ét, de az ismeretes, hogy Simon pécsi pp-öt bízta meg az okl. megvizsgálásával, s az ő jelentése alapján készült el a latin szöveg, amely azután a göröggel együtt egyetlen hártyára másolva maradt korunkra. – Az így ránk maradt görög szöveg legnagyobb hiányossága az, hogy nincs kelte. Kiadója: „István, a keresztény, egész Magyarország királya”. Mivel egyes források szerint Géza fejedelem keresztségben nyert neve is István volt, van olyan feltételezés is, hogy a görög okl. kiadója Géza fejed. volt, s így az okl. 997 e. keletkezett. Ezzel szemben Kálmán kir. okl-ében egyértelműen Szt Istvánnak tulajdonítják a görög okl. kiadását. Moravcsik Gyula egy körültekintően felépített hipotézis alapján, amely Horvát István ötletéből született, 1010 utánra helyezi a ~et. Horvát István elmélete a Szt Margit-legenda azon értesülésén alapszik, miszerint Szt Imre hercegnek, első királyunk fiának a jegyese a görög (bizánci) császár leánya volt. Ennek a bizánci császárleánynak a személye egyelőre ismeretlen. Az ismeretlen görög hercegnő vsz. gyermekként kerülhetett a magyar udvarba, s míg a házasságkötés meg nem történhetett, monostorban, hihetőleg a veszprémvölgyi görög mon-ban élt. – A görög okl. alig árul el valamit is az alapító céljáról. Mindössze annyit tudunk meg belőle, hogy azt István kir. a saját, a felesége, gyermekei és egész Pannónia lelki üdvéért alapította. A Kálmán király-féle lat. szöveg azonban zavarba ejtő, hiszen azt írja, hogy Szt István kir. privilégiuma a mon. auctorának nyelve szerint lett görögül írva. Számtalan feltevés él ezzel kapcsolatban. A jelenlegi tudásunk szerint az auctor az oklevéladó, vagyis az a személy, aki a monostort alapította és erről oklevelet adott ki; csakhogy Szt István nyelve nem lehetett görög.  Vsz. tehát hogy az auctor szót a monostor értelmi szerzőjeként kell felfognunk, s talán ebbe a jelentésbe belefér az, aki kezdeményezte a monostor alapítását, aki netán maga a bizánci uralkodó volt. Természetesen a görög okl. hiányosságait és páratlan voltát tekintve mindig is felmerült a szöveg hitelességével kapcsolatban kétkedés. Czebe Gyula, akinek az első jó görög szöveget, s máig ható interpretációt, fordítást köszönhetjük, feltételezte a dél-itáliai párhuzamos forrásanyag alapján, hogy a görög szöveg nem maradt változatlan a megújításkor, hanem az eredeti szöveget egy d-itáliai, szicíliai görögségben járatos ember a kor, a 12. sz. eleji viszonyainak megfelelően átalakította. Vélekedését azonban Darkó Jenő más görög vidékekről származó forrásokban fellelhető párhuzamok alapján és Krajnyák Gábor az egyházi terminológia jelenlétéből kiindulva cáfolják. Ennek alapján tehát a görög okl. szövege ellen számottevő érvet nem lehet felhozni. Joggal gondolhatjuk tehát azt, hogy a görög az egyetlen hiteles okl-szöveg, amely fennmaradt Szt István neve alatt. Amiként nincs tudomásunk arról, ki lehetett a görög császár leánya, ugyanúgy a sorsára vonatkozóan sem rendelkezünk forrásokkal. A monostor azonban, amelyet első szent királyunk alapított, a többi görög monostorral együtt talán a tatárjárás idejéig (1241–1242) virágzott Mo-on. Ezt követően a monostor a ciszterci apácák lakhelye lett. Nem az eredeti okl. hiánya okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy két példányban maradt ránk az 1109-i átírás. A ~et a török hódításig a veszprémi völgyben levő mon-ban őrizték. Innen menekítették vsz. 1543: az apácák Körmendre, ahol az apácák közössége fokozatosan megszűnt, s így 1627: a győri jezsuiták kapták meg mind az apácák birtokait, mind a levéltárukat. Oklevelünk ismertté válása is ezzel kezdetét vette. Péterfy Károly 1741: tette közzé az okl. görög szövegének egy kis részletét latin fordításban. Csaknem a teljes szöveget közölte 1750: Szegedy János, 1785: Batthyány Ignác, továbbra is lat. fordításban. A görög szöveget először 1770: Pray György tette közzé. A jezsuita rend eltörlése, 1773 u. okl-ünk a Kamarai Levtárba került, ma a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjt-ben található mindkét példányban, mint e levéltár legrégebbi eredeti oklevele. Ezt megelőzően 1895-től mintegy fél évszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltára adott otthont az egyik példánynak. Oklevelünk mindkét példánya hártyára írott, azonban az "A" példány hártyája 46,5 x 58,5 cm nagyságú, ún. déli hártya, amelyen vakvonalazás segítette az írást. A "B" példánynak durva, inkább az északi hártyához közelálló a kidolgozása. Nagysága 46,5 x 64,5 cm. Mindkét okl-en látszik, hogy hátulról középtájon befüggesztett pecséttel volt megpecsételve. A mellettük levő 9 cm átmérőjű viaszpecséten trónon ülő kir-i alak látható a következő felirattal:  COLOMANNVS D(E)I GRATIA VNGARORVM REX. Valószínűleg a pecsét a "B" példányon volt a közelmúlt századokban, s emiatt többnyire ezt a példányt vették alapul a közléseknél mint hiteles példányt. Első ízben Fejérpataky László vette észre, hogy a latin átíró szövegben eltérés van a két példány között, majd Gyomlay Gyula vette alapos vizsgálat alá a görög szöveget, s állapította meg, hogy az "A" példány szövege a jó, a "B" példány pedig egy görögül aligha tudó személy meglehetősen silány másolása útján jött létre. Végül Hóman Bálint állapította meg a latin szöveg alapján, hogy az "A" példány Kálmán kir. hiteles oklevele, a "B" példány pedig egy, a 13. sz. végén az apácák birtokperéhez készült egyszerű hamisítvány, amelyre az eredetiről leszedett hiteles pecsétet tették rá. →veszprémvölgyi apácák kolostora  É. G.

Értekezések a történelmi tudományok köréből. 1892/15. (Fejérpataky László: Kálmán kir. oklevelei.) – Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv és Széptudományi Osztálya köréből. 1902/17. (Gyomlay Gyula: Szt István veszprémvölgyi donátiója.) – Turul 1911/29. (Hóman Bálint: A veszprémvölgyi 1109. évi okl. hitelessége.) – Századok 1917/51. (Hóman Bálint: Szt István görög oklevele.); 1925–26/59–60:498. (Krajnyák Gábor: Szt István veszprémvölgyi donatiójának görög egyházi vonatkozásai.) – Egyetemes Philológiai Közlöny 1917/41. (Darkó Jenő: A veszprémi apácamonostor alapítólevelének 1109-i másolatáról.) – Értekezések a történelmi tudományok köréből 1918/24. (Czebe Gyula: A veszprémvölgyi okl. görög szövegkönyve.) – Serédi.1938. I:387. (Moravcsik Gyula: Görög nyelvű monostorok Szt István korában.) – Levéltári Közlemények 1973/42:33. (Komjáthy Miklós: A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról.) – Gutheil 1977. – Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém, 1984: 5. (Kumorovitz L. Bernát: Kálmán kir. 1109. évi veszprémvölgyi „ítéletlevele”.) (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 3.) – Hervay 1984. – Árpád-kori legendák és intelmek. Szerk.: Érszegi Géza. Bp., 1987. – Levéltári Szemle 1988/38:3. (Érszegi Géza: Szt István görögnyelvü okleveléről.) – Diplomata Hungariae antiquissima. Vol. I. Edendo operi praefuit Georgius Györffy. Bp., 1992. – Balatonalmádi és Vörösberény története. Tanulmányok. Szerk. Kredics László–Lichtneckert András. Balatonalmádi, 1995:119. (Érszegi Géza: Berény első említése Szt István oklevelében.) – Válaszúton. Pogányság–kereszténység, Kelet–Nyugat. Konferencia a X–XI. század kérdéseiről. Veszprém, 2000. V. 8–10. Szerk. Kredics László. Veszprém, 2000:159. (Érszegi Géza: A veszprémvölgyi alapítólevél.)