🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > V > vidámság
következő 🡲

vidámság (lat. iucunditas): az →öröm egyik állapota, melynek külső jelei vannak arcon, gesztusokban, magatartásban; ellentéte a →szomorúság. – A Szentírásban a csillagok állapota a →Teremtő előtt (Bár 3,35). Az ember életeleme a szív ~a (Sir 30,23), a bölcsesség ~ot hoz az istenfélőnek (15,6), a bor a ~ért és nem a részegségért teremtetett (31,35). Mózes a bűn ~a helyett vállalta népe sorsát (Zsid 11,25). A hűtlenség a ~ot fájdalommá változtatja (Jer 8,18), Isten büntetésként elhallgattatja a ~ hangját (Bár 2,22). A ~ az Úr látogatását kíséri (Iz 27,2), az erősség jele (Péld 15,15), a vallásosság gyümölcse (Sir 1,18), a hála kifejezője (1Kir, 8,62, 2Krón 30,23); Isten ajándéka (Jób 5,11); az Ő dicséretének kísérője (Zsolt 80,3 147,1); gyakran az evés és ivás, a jóllakás következménye (1Sám 25,36; 2Sám 13,28; Ruth 3,7). A ~ lelki erősséggel a szomorúságban is megőrizhető (2Kor 6,10). **

Schütz 1993:414.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.