őskinyilatkoztatás: A kat. teol-ban a 16. sz. óta megtalálható az a föltételezés, hogy az első embernek adott természetes-termfölötti kinyilatkoztatás megmaradt a későbbi nemzedékekben, de tartalmáról nem volt egyöntetű vélemény. Ált. belevették az egy Isten és a természetes erkölcsi kötelességek ismeretét, a bűnbeesésről és a megváltó megígéréséről szóló híradást (Ter 1-3). Azt sem tisztázták, hogy ez a kinyilatkoztatás hogyan maradt meg, az isteni gondviselés milyen eszközökkel biztosította fönnmaradását. Az Egyh. soha nem csinált belőle hiv. tanítást, mindig csak vélemény maradt, sőt a tanítóhiv. a tradicionalizmus szigorúbb formáját, vagyis azt, hogy az isteneszme csak a hagyományból hozzáférhető, elítélte (D 1806). Ezzel szemben hirdette, hogy az ember az ész világánál a teremtett világból kiolvashatja Isten létezését (D 1622, 1785), s a bukott emberiség üdvözítésére az eszközt nem az ~ban látta (D 1785). Az Egyh. számára csak az ó- és úsz-i kinyilatkoztatás kötelező. - Tört-ileg az egyházatyák beszéltek arról, hogy a világban föllelhetők az igazság magvai (logoi szpermatikoi) és hogy a fil. visszavezethető Mózesre, de ez még nem az ~ emlegetése. A kk-ban sem emlegették, hogy az ÓSz előtti kinyilatkoztatás (Ádám, Noé) a pogányságba is átment volna. A 15-16. sz: a fölfedezések megmutatták, hogy Eu-n kívül milliószámra élnek pogányok, s az ~t ezek számára mint az üdvösség lehetőségét tételezték föl. A 18. sz-tól kezdve a misszion-ok beszámoltak arról, hogy a természeti népeknek is vannak ismereteik az erkölcsiségről és az emberiség eredetéről, ezért sokan ennek alapján kezdték magyarázni a kerség és az emberi term. összefüggését, de a term. és a kegyelem igazi különbségéről megfeledkeztek. Természetesen az ~ átadásában a Biblia időrendjét vették alapul, s úgy gondolták, hogy az Ádámtól Krisztusig terjedő 5-6 ezer évet könnyű volt áthidalni. A fr. tradicionalista irányzat tagadta, hogy az emberi értelem a maga erejéből föl tudná ismerni Istent, a teremtőt, ezért a meglevő istenfogalmat valamilyen ~ból magyarázta. A 19/20. sz. fordulóján W. Schmidt, W. Koppers vallástörténészek az egyes elmaradott törzseknél található egyistenhitből és a paradicsomi állapotra vonatkozó valamilyen visszaemlékezésből igyekeztek az ~ meglétét igazolni. Igyekezetükben azonban nem támaszkodtak kellőképpen a vallásfil-ra és a valláslélektanra. Mások megelégedtek azzal, hogy csak az erkölcsi tudat egységére és az ember vallási képzeletvilágára hivatkoztak, mint az ~ emlékére. Tört-ileg az ~ megmaradása nem igazolható, amennyiben Isten kinyilatkoztatta egyetemes üdvözítő akaratát (1Tim 2,5-6), annyiban tudjuk, hogy az emberiség mindig a kegyelem megvilágosító és ösztönző hatása alatt állott. Nem is szükséges, hogy az ember ezt a szellemi-erkölcsi létét témaszerűen tisztázza, azt viszont nem lehet tagadni, hogy abból reflexszerű magatartás keletkezhetett. Így az embernek sejtelme lehetett teremtettségéről, az istenségtől való függéséről, a jó és a rossz különbségéről, az erkölcsi felelősségről, s hordozhatta magában a tétova reményt valamilyen megvalósuló igazságszolgáltatás iránt. A kegyelem hatása alatt ezek az élmények állandóan megújulhattak. G.F.

LThK X:566.