bevonulás, bemenet (gör. eiszhodosz, lat. ingressus, introitus): liturgikus cselekmény a bizánci szertartásban. - 1. Legősibb formája a K-i egyh-ban a pp. és a papság ~a az esti istentiszt-re, a →polükronion éneke közben. - 2. Ebből fejlődött a már 8. sz: leírt kis ~: egy diákonus fölveszi az evangéliumos kvet az oltárról, s a gyertyavivő után, a papságtól kísérve jobbról megkerüli az oltárt, majd az ikonosztáz É-i kapuján kiviszi a hívők elé a →Bölcsesség! Figyelmezzünk!” éneke közben, s a középső ajtón át visszatér az oltárhoz. Ez a katekumenok miséjének csúcspontja: az evang. olvasásakor a tanító Jézus jön el. - 3. A katekumenok elbocsátása után a nagy ~ vezeti be a lit-t: a kerub-ének közben gyertyavivők között hozzák az előkészített adományokat (→Bárány föláldozása) az É-i ajtón át, a tp-on keresztül az oltárhoz. A pap kezében a kehely, a diákonuséban a paténa, s mikor ezek az oltárra kerültek, a középső ajtót becsukják. A fölajánlási körmenet emlékét őrző nagy ~t már a 6. sz: említik. Misztikus jelentése: Krisztus útja a Golgotára. - 4. Az utolsó ~ a papság visszatérése a hívők áldoztatása után az oltárhoz. A kis és nagy ~nak jogi jelentése is van: a szt tárgyak bemutatásával a közösség megbizonyosodhat a lit. hitelességéről. - A ~ latin megfelelői: →introitus, →offertorium, →communio **

Onasch 1980:91.