delator (lat.): áruló, besúgó, följelentő. - 1) A császárkori Rómában jövedelmező foglalkozás volt, mert a vagyoni büntetéssel járó vétség ~a megkapta az elkobzott vagyon egy részét. A hamis ~t szigorúan büntették, de ez nem akadályozta meg a rosszakaratú följelentéseket. - 2) Az ősegyházban keresztény, aki üldözések idején följelentett egy másik ker-t ker. volta miatt. Az elvirai zsin. (300 k.): "Ha egy hívő ~rá lett és bejelentése miatt mást száműztek v. megöltek, élete végén se nyerje el a közösségben való részesedést. Ha kisebb ügyről volt szó, 5 év múlva visszafogadható. Ha →katekumen volt, 5 év múlva kereszteljék meg." (73. k.) - 314: az arles-i zsin. a Diocletianus-féle üldözésre hivatkozva: "akikről azt mondják, hogy kiadták a szt iratokat, v. az Úr edényeit, v. a testvérek nevét, akire okiratokkal is rá lehet bizonyítani, azt zárják ki a papi rendből." **

Vanyó V:263, 269.