freskó (az ol. al fresco, 'frissre' kifejezésből): nedves, még meg nem kötött vakolatra enyhe mészvízzel kevert porfestékkel festett kép. - A köznyelv helytelenül ~nak nevezi az összes falképet. A ~ a kk. és a barokk jellemző műfaja, klasszikus hazája Itália. Korunkban jelentőségét vesztette. - A ~ festőalapja a →mészből és homokból vízzel kevert vakolat, a →festék anyaga vízzel, legföljebb mészvízzel elkevert →pigment. A vakolatból a felszínre törekvő mészvíz a fölületre érve a levegő hatására mészkristályokból álló ún. mészpáncélt alkot. Ez a vékony hártya rendkívüli erővel köti meg a kép festékrétegét, emiatt ez a legidőtállóbb festészeti technika. - A festő egyszerre csak akkora felületet vakolhat, amekkorát a vakolat száradásáig meg tud festeni. A naponta egymáshoz toldott részek határai (napi varratok) a kész ~n is meglátszanak. A száradás utáni javítások kötődése gyengébb, nem éri el a szakszerűen festett ~ tartósságát. A ~hoz csak mészálló festékfajták használhatók (természetes földfestékek, kadmiumfestékek stb.) lazúrozó festésmódban (→lazúrozás). - A ~k rendszerint nagyméretűek, ezért a művésznek előbb ún. kartont kell készítenie, melyet részletenként a nedves falra átmásol (→pauzálás). G.K.

Baskai (Brummer) Ernő: A ~festés mestersége. Bp., 1942. - A képzőműv. isk-ja Uo., 1976. - Onasch 1981:118.

freskó