hitvalló (lat. confessor): szentként tisztelt, nem vértanú férfi. - Kr. u. 150 körülig nemcsak azokat nevezték →vértanúnak, akiket megöltek Krisztusért, hanem azokat is, akik börtönben, kínzásban, számkivetésben, bányamunkában vallották meg Őt. 178: tűnik föl a világos különbség a Krisztusért meghalt vt-k, s a hitüket halállal nem járó próbatétben megvalló ~k között. Alexandriai Kelemen szól először a tiszta élet és a parancsok megtartása tanúságáról mint lelki vtságról. Ettől kezdve ~ az aszkéta, aki vezeklésben és imádságban vallja meg hitét, főként a szerz-ek és remeték. K-en az első, sztként tisztelt ~k: Remete Szt Antal, Hilarion, Szt Atanáz. Ny-on Eustorgius milánói pp., Szilveszter p., Szt Márton, Ágoston. - A II. Vat. Zsin. után a ~ megnevezést fölváltotta a „szt férfiak” kifejezés. →szentek tisztelete **

Radó 1961:1367. - EC III:249.