hiúság (lat. vanitas, gör. mataiotész, atmosz): 1. semmiség, értéktelenség. - A Szentírásban a héb. hebel ált. a lenge szellőre vonatkozik (Iz 57,13: fuvalom; párhuzamban a ruah szóval); a héb. Bibliában azt érzékelteti, hogy a pogány isteneknek semmi hatalmuk nincs, csak mihaszna semmik (MTörv 32,21; 1Kir 16,13; 2Kir 17,15; Zsolt 31,6); nem tudnak esőt adni (Jer 14,22), a népnek szorongattatása idején segítségére lenni (16,19: hiábavaló bálványok). Ugyanígy ~ként szerepel Egyiptom is a héb. Bibliában, mert nem tud Izr-en segíteni (Iz 30,7). A Péld: a ~ együtt szerepel a hazugság, csalás, csalfaság szóval (21,6; 31,30). Az ember szintén csak ~ (Zsolt 39,6; 62,10: fuvallat), napjai és gondolatai csak annyik, mint a fuvallat, hamar elszállnak (78,33; 94,11). A héb. szó tehát mindannak kifejezésére szolgál, ami súlytalan, átmeneti, értéktelen, semmitérő, mulandó, esendő. - A Préd szerzőjének alaptétele: „Hiúságok hiúsága, minden csak hiúság” (1,2; 12,8) a ~ szó nem átvitt értelmű, hanem 'szellő, fuvallat' annak bemutatására, hogy Isten művével szemben az ember tervei, tettei, elgondolásai mennyit érnek. Amit az ember végbevisz, az végső fokon csak ~; legföljebb az a lehetősége marad meg az embernek, hogy valamely nagy tettével dicsőséget szerezzen magának, és így tovább éljen az emlékezetben. - Szt Pál szerint a teremtés alá van vetve a ~nak; s ebből a szolgai állapotból akkor szabadul majd fel, amikor Isten gyermekeinek dicsősége ki fog nyilvánulni (Róm 8,20). - Ikgr. képtípusai a szemlélőt a földi élet és az evilági dolgok mulandóságára, valamint a halálra és az ítéletre akarják emlékeztetni. A 11. sz. →utolsó ítélet ábrázolásoknak ~ jelentése is van. Tágabb értelemben a ~ra utal az összes középkori halál-ábrázolás (→három élő, három holt, →haláltánc). A 15. sz: tűntek föl a szoros értelemben vett ~-portrék és -csendéletek. A 16. sz. háborúi és járványai ihlették az életkorok, a halál és a leányka és hasonló képtípusokat, főként No-ban és Németalföldön. Attrib-a a →halálfej. - 2. erkölcsi értelemben az →alázattal ellentétes vícium, a megalapozatlan →dicsőség rendetlen vágya (inanis gloria). Szt Pál szerint a pogányok istenismeretükben ~uk következtében eltévelyedtek: nem dicsőítették a halhatatlan Istent, hanem okoskodásaikba beleveszve fölcserélték bálványaikkal (Róm 1,21). - A dicsőség megalapozatlan, ha valaki mulandókban (szépségért v. más emberi értékekért, ill. a másik ember személyéért) keresi azt, v. nála gyarlóbbak között akar kiválónak látszani. Önmagában véve →bocsánatos bűn, de könnyen válhat →kevélységgé és →halálos bűn forrásává. A ~ enyhébb formája a →dicséretvágy. - Ikgr. Az →erények és víciumok között szokták ábrázolni. Megszemélyesítője nőalak, attrib-a a →tükör. A képek más elemei a mulandóságra is utalnak (~ 1.), de rendszerint felirat hangsúlyozza, hogy nemcsak arról van szó. Szimbóluma lehet a →hold is. **

Prümmer II:494. - Kirschbaum IV:409. - BL:624. (s.v. hiábavalóság)