kebel, mellkas (lat. pectus): 1. az emberi törzs rekeszizom és nyak közötti részének elülső fele, ellentétes oldala a →hát. A Szentírásban a →kígyó büntetése, hogy a ~én csúszik (Ter 3,14). Áron és a főpapok a ~ükön hordták a →melltáskát. A →mellverés a bűnbánat jele (Lk 18,13; 23,48). - 2. átvitt értelemben az ember bensője, →szíve. A ~re vonni valakit a bensőséges kapcsolat jele (vö. Jn 21,20). - 3. →Ábrahám kebele **