konfucianizmus: a →Konfuciusz nevéhez kötődő kínai életfilozófia. - Konfuciusz a gyakorlati élet embere volt, nem merült el metafizikai vizsgálódásokba. Az ősi kínai hit és szokások megtartását (→kínaiak hite), a személytelen égi Isten, a természeti erőkben működő istenek, szellemek s az ősök tiszteletét a hagyományokhoz ragaszkodó hűséggel erkölcsi kötelességnek tartotta. Az államot mint titokzatos organizmust magyarázó ősi mitikus gondolkodás hatása alól sem tudott szabadulni, s az ősi elvet gyakorlati érzékével úgy hozta összhangba, hogy lassanként az Abszolútummal egyjelentésűvé lett →tao fogalmat a kínai államra alkalmazza, s azt az immanens, bennműködő erőt érti rajta, mely a közösségi életet szabályozza, s annak boldogulását biztosítja. A tao végzetszerű hatalom (ming), mely a fejedelmekben központosul, rnűködését emberi erő nem befolyásolhatja. Az állam sorsa azon fordul meg, hogy az uralkodó méltó hordozója-e a taónak? A hatalom tekintélyét kizárólag az erkölcs biztosítja. Az erkölcsi tökéletesség a lélek nemessége, melyet nem a születés, hanem az egyéniség kiművelése biztosít. A tudásnak erkölcsi jelentősége van. Az erkölcsi rend alapvetését szolgáltatja a helyes ismeret a fogalmak tisztázásával, a dolgok helyes nevének a megállapításával. Az igazság és az erkölcs kapcsolata nyilvánvaló abból, hogy ha mindenkit helyes nevén szólítanak, vagyis a fejdelmet fejedelemnek nevezik, az alattvalót alattvalónak, az atyát atyának, a fiút fiúnak, s mindegyikkel ennek megfelelően bánnak és mindegyik úgy cselekszik, amint neve kötelezi, akkor az állam boldogulása biztosítva van. A cselekvés helyes mértékét a kölcsönösség elve határozza meg: „amit magadnak nem kívánsz, másnak se tedd”. A kölcsönösség fogalmából azonban hiányzik a keresztény felebaráti szeretet melege. Konfuciusz ugyan a kölcsönösség mellett emlegeti még az emberszeretetet (jen) is, mely arra ösztönöz, hogy más létét és boldogulását éppúgy kívánjuk, mint a magunkét. Emberszeretet nélkül a tiszteletadás (li) semmit sem ér. Az emberszeretet megszerzése azonban igen nehéz, s egyébként sem általános, a rosszakra is kiterjedő szeretet. Konfuciusz elve: „a méltatlanság igazságossággal; a jóság jósággal fizetendő”. A cselekedetben nyilvánuló jóság az erény. Mivel az erény az egyéniség kiművelésében áll, az erényes élethez nagyfontosságú a tanítás és az önnevelés. A legfőbb tanító Kína múltja. A múlt tanulságain iparkodik Konfuciusz a helyes irányt bemutatni az egyetlen sajátkezűleg írt, a Su-King kiegészítéséül szánt, Lu állam történetét összefoglaló művében, a Tsun-Tsiu-ban („Tavasz és ősz könyve”). Ezt a célt szolgálta a régi nemzeti énekek összegyűjtésével, az énekes könyv (Si-king) kiadásával is. Etikájának esztétizáló vonást ad a zene nagyrabecsülése, melyet a lelki összhang kifejezőjének tartott. **

Kecskés 1944.