szegletkő: két falat a találkozásuknál összefogó, megfelelő méretű és megfaragott →kő. - A Szentírásban két megfelelője van: a kephalé góniasz/caput anguli (Mk 12,10; 1Pt 2,7; vö. Zsolt 118,22) és az akrogóniaiosz/lapis angularis (Ef 2,20 és 1Pt 2,6; vö. Iz 28,16). A szavak etimológiája mindkét esetben 'ami a külső sarkon van' értelemre utal, melyet némelyek 'zárókő'-nek, mások '~'-nek fognak fel. Maga Jézus úgy hivatkozik a Zsolt 118,22-re, mint ami előre utal sorsára: az emberek mint használhatatlant elvetik, de Isten kiválasztja ~ül (Mk 12,10); ha újra eljön, Isten megmutatja, hogy az emberek az Úrral, az üdvösséget jelentő közösség alapítójával szegültek szembe. Az ősegyh. ezt a kérdést tovább taglalta. Így az ApCsel 4,11 a ~ elvetésével Jézus kereszthalálára gondolt ugyan, de a beépítését nem Jézus újraeljövetelével, hanem a föltámadásával kapcsolta össze; így a Zsolt 118 ősker. bizonyítéka lett a halálnak és a feltámadásnak. Ef 2,20-22: Pál a zsidókból és pogányokból felépült közösséget egy tp-hoz hasonlítja, melynek az ap-ok és próf-k az alapjai, a záró- v. ~ve pedig Krisztus; ez a tp. idővel gyarapodó valóságként áll előttünk (2,21). Mk nyomán tehát a kép két irányban fejlődött tovább: az eljövendő tp. és az újra eljövő Krisztus helyébe lépett a jelenvaló tp. és a jelenlevő, megdicsőült Krisztus. Itt kerül előtérbe a sokat vitatott kérdés: vajon a 2,20 zárókőre utal-e, v. ~re, tehát a betetőzésre-e, v. az alapvetésre. Az újabb érvek és fejtegetések ellenére a hagyományos felfogás látszik megalapozottabbnak, ti. hogy '~' értelemmel kell számolnunk. Az akrogóniaiosz ui. egyértelmű utalás Iz 28,16-ra; itt nemcsak a szövegkörnyezet kívánja meg a ~vet, hanem a későbbi zsidó magyarázat is, mind a kumráni (1QS 5,6; 8,4; 9,5), mind a Misnáé (Jozija 5,2), ahol is a ~ kirekeszti az őstengert és így a kozmosz alapja lesz. E külső bizonyítékon kívül maga az Ef 2,20 is inkább a ~ mellett szól. Annál inkább, mivel a 2,11-22 egész szövegkörnyezete az Egyh. egységét akarja elénk állítani: Krisztus, aki „a kettőt (= a két világot) eggyé forrasztotta” (2,14), „Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma” (2,21). Ez '~' értelmet tételez fel, a 'zárókő' értelem nem egyeztethető vele össze. Egy épület, mely egy levegőben lógó zárókőhöz csatlakozik, éppoly elképzelhetetlen, mint egy test, mely a fejhez nő fel (vö. 4,16). Mivel az Egyh. még mindig gyarapszik, tehát épülőben van, azért Pál csak az Egyh. alapjaként képzelhette maga elé Krisztust, nem a betetőzéseként. A szó tehát leginkább úgy értelmezhető, mint 'az a kő, mely a legfontosabb saroknál illeszkedik be az épületbe', ott, ahol az építő az egész épületnek meg akarja vetni az alapját. Arra a képre, hogy Krisztus az alap (Róm 9,33; 1Pt 2,4-6 is), Iz 28,16 (különösen: LXX) szolgál magyarázatul, ahol az áll, hogy Jahve lerakta az új tp. alapját. De Zak 4,7 is felhozható érvül: „Mi vagy te, nagy hegy? Zerubbábel előtt síksággá változol. Ledönti az oromkövet, s közben ezt fogják harsogni: Rajta, rajta, nagy kő!” A nagy hegyből, feltehetően a régi Tp. romhalmazából Zerubbábel a 'fő követ' veszi el, mely lehet a kezdő- és a végpont, tehát az alap is, a zárókő is. - Ikgr. A ~ Krisztus jelképe, ezért a tp-épület legfontosabb részének tekintik. Formája: egy láb élhosszúságú kocka, felső lapjába keresztet véstek. Hasonló jelentése van a boltozat zárókövének, melyre Krisztus-képet v. -szimbólumot véstek. A ~ letételt külön is szokták ábrázolni. R.É-**

Sachs 1980:105. - BL:1044. (s.v. kő)

Szegletkő, Bp., 1996-: plébániai értesítő. - Megj. kéthavonta. Szerk. Bangha Katalin. Kiadó: Farkasréti Mindenszentek Pléb. 88