strukturalizmus: a 20. század közepén Franciaországban kialakult filozófiai irányzat. - A →perszonalizmussal rokon, mert kutatásának fő tárgya szintén az emberi lét, de lényegesen különbözik tőle, mert a perszonalizmus az ember öntudatos és felelősségteljes személyiségének kibontakoztatásában látja a megvalósítandó célt, a ~ ellenben az ember fölött szükségszerűséggel uralkodó objektív tényezőket, szerkezeti összefüggéseket igyekszik tudatossá tenni, s az emberi létet azoktól való függőségében magyarázza. - A ~ távolabbi forrása a 20. sz. ama módszertani változása, mely a 19. sz. elemekből összeszerkesztő magyarázatával szemben az egész, a strukturális egység elemeket meghatározó szerepére mutatott rá. Pl. a korábbi asszociációs lélektannal szemben a 20. sz. alaklélektan arra hivatkozik, hogy a lelki élmények az elemek összeségét meghaladó egységet mutatnak; a strukturális lélektan pedig a lelki egységet és jelleget az egységgé szilárduló készségeknek tulajdonítja. A szerkezeti, szervezeti összefüggések jelentőségére mutat rá a modern szociológia s annak különféle segédtudományai. - A ~ közvetlen forrása az angolszász neopozitivizmus nyelvlogikai irányzata. Ferdinand de Saussure nyelvtud. kutatásaiban különbséget tett a nyelv és a beszéd között: a nyelv konvencionális szabályrendszer, a beszéd alanyi művelet. A nyelvészeti törv-ek tudatalatti, személytelen rendszert, struktúrát képeznek. - E nyelvészeti elméletet alkalmazható modellnek tekintette Claude Lévi-Strauss etnológiai kutatásainál. Úgy találta, hogy a nyelv mint a kommunikáció közege fejezi ki legkönnyebben megközelíthetően a tudattalan szintjén egymáshoz kapcsolódó nyelvnek és társad. létnek a tudatos társad. élet szintjén megjelenő szokásai, normarendszere, mítoszai magyarázható értelmét. A struktúra az a mód, ahogyan az egész részei egymás közt elrendeződnek. Ez az elrendeződés a rejtett, tudattalan struktúra síkján megy végbe, feltárása a kutatás célja. E kutatásnak azonban szerinte ki kell zárnia a szubjektivitás illúzióit, a legszigorúbb objektivitásra törekedve a dolgokat úgy kell néznie, ahogy önmagukban mutatkoznak. E módszer alapján úgy találta, hogy a primitív népek gondolkodásának alapstruktúrája azonos a művelt népekével. - Michel Foucault élesen bírálja az egzisztencializmus szubjektivizmusát, mely szerinte semmi mélyebb emberi kérdésre nem adott érdemleges választ. A szubjektivizmust az objektív-strukturális szemléletmóddal kell felváltani, a kollektív nyelv vizsgálata adja meg az értelmét egy bizonyos korban élő emberek társadalmának és kultúrájának, az emberi tud. archeológiájának (Les mots et les choses. Une archeologie des sciences humaines. 1966). Foucault szerint a kollektív nyelvben kifejeződő episztémé, 'gondolkodási hajlam és mód', egy adott kor gondolkodásának a törvényszerűsége. Annak alárendelt tagja és eszköze az egyén. A nyelv négyféle funkcióját (attribúció, artikuláció, deszignáció, deriváció) Foucault egy olyan négyszög négy csúcsaként tartja ábrázolhatónak, amely felöleli a tartalmazott tényanyagot. E szerint az újkori tört. három episztéméje a reneszánsz, a felvilágosodás és a 19. sz. antropologizmus és historizmus. A mai manipulált ipari társad. korában egy új episztémé van kialakulóban. - A ~ újabb kísérlet az ismételten elégtelennek bizonyult termtud-os szemléletnek az emberi életre és társad-ra való alkalmazására. Az ember nem áll oly tehetetlenül kiszolgáltatva az anonim, tudattalan erőknek, mint a természet értelmetlen lényei. Szelleménél fogva reflexióra és életkörülményei aktív alakítására képes lény, miként azt a művelődés és a fil. története mutatja. Az ember életét nem határozza meg egyoldalúan egy bizonyos természetes, objektív törvényszerűséggel kialakult struktúra, hanem maga is cselekvőleg, célokat kitűzve és valósítva alakítólag hat létének strukturális szerkezetére. Nem véletlen, hogy éppen az ezredfordulón, a technika elgépiesítéssel fenyegető hatásának ellensúlyozásaként jelentkezik egy újabb humanizmus, mely az ember személyi méltóságát, jogait, lelkiismereti szabadságát, egyéni felelősségét erőteljesen igényli és hirdeti. Cs.I.

Ducrot, O.-Todorov, T.-Sperber, D.-Safonan, M.-Wahl, J.: Qu'est que le structuralisme? Paris, 1968. - Parain-mial, J.: Analysis structurales et ideologies structuralistes. Toulouse, 1969. - Backes-Clement, C.: Cl. Lévi-Strauss. Paris, 1970.