szurok (héb. zefet, gör. pissza, lat. pix): a szentírási szövegekben tűlevelű fákból kifolyt, vízhatlanító hatású gyantás nedv. - Az ÓSz több helyen is Egyiptomtól Babilonig őshonos növényként írja le a ~termő fákat. Noé a bárkát ~kal kente be kívül és belül (Ter 6,14). A kosarat, melyben Mózest kitették a nád közé, aszfalttal és ~kal tették vízhatlanná (Kiv 2,3). Iz 34,9: Edom „patakjai ~ká változnak, a pora kénkővé, és a földje égő ~ká lesz”. Közmondás volt: „Aki ~hoz nyúl, szurkos lesz a keze” (Sir 13,1). R.É.

BL:1759.