szövés: hajlékony vessző, szálas anyagból sodrott fonál egybekötése, -fűzése, bogozása, a →fonással együtt az emberiség egyik legrégibb kézművességi gyakorlata az újabb kőkortól. Anyaga szerint megkülönböztetünk gyapjú-, kender-, pamutszőttest; a ~ különleges formája a →szövött kárpit (gobelin). - A ~ ősi emberi tevékenység, a szövedék díszítése ősművészet, melynek eleven másai ma is élnek. Régészeti leletek között (cölöpépítmények, faltöredékek) megtalálhatók az ősember sövény~ének sárbanyomott másolatai (vessző, sás, háncs, len, szőr anyagból), gyékény, fűzfavesszőfonat, kötél, háló, lenszövet töredékekkel együtt. - Alkalmas szálas anyagot a ~hez a gyékény, káka (szittyó), hajlékonyágú v. gyökerű füvek és fák (gabonafélék, fűz, nyír, mogyoró stb. fák), kender, len és csalán szolgáltatnak. A gyékény, káka, a gabona szára, a vessző ún. elsődleges anyag, mert jóformán nyersen kerülnek munkába, ahogy teremnek. A kender és a len ún. másodlagos anyag, mert hosszadalmas előkészítést igényelnek, nem minden részük használható, csupán finom rostos szálukat lehet fonni-szőni. - Az eu. műveltségkörben az ősi, mindig tisztán mértani jellegű díszítménykészlet minden olyan nép kezén tisztán maradt fönn, amely nem került a keleti szőnyegcsomózás v. az újabb tört. stílusok más természetű (virág- és alakos) ábrázolásának hatása alá. Az ősi ~munka az iparosodás során hivatásos mester, →takács kezébe került, ezzel a díszítmény bonyolultabb, változatosabb lett. - A népi hagyomány azonban mindenütt őrzi az ősiséget, így a magyarság is. Minél régibb ui. valamely alkalmas gyakorlat, annál valószínűbb, hogy műv-ének (mint technikájának is) ősi elemei igen nagy ter-en közösek. Ezt a közösséget elsősorban maga a kényszerű technikai gyakorlat diktálja, amely a ~ben mindenekelőtt azt az át nem hágható szabályt követi, hogy az egymáson átbújtatott (vetett, vetélt) fonalak egymás között derékszögben járnak. Ebből igen egyszerű jellegzetességek adódtak: szélesebb, keskenyebb csík, négyszög, csillag, kereszt stb., valamint ezek tele v. kihagyásos sora magában v. egymással váltakozva, keverve. Színük, mint a legrégibb hímzéseinké is, piros és kék, s e kettő egybeszövéséből keletkező lila, ritkábban fekete, mely a vörös és kék sötétítésére is használatos; ugyanígy teszi világosabbá e színeket a fehér fonál közbevetélése. - A ~ lehet sima, sávolyos v. szedettes (szettes). A sima ~ egyszerű munka, a szedettes nagy gyakorlatot s kivált figyelmet kíván. Minél bonyolultabb valamely díszítmény, annál több a szednivaló, néha minden sort külön kell fölszedni, v. legalább szálanként számolni. - Mint más tárgycsoportban, a ~ben sem díszít a nép minden darabot, csupán az ünnepi alkalomra valót: ilyen pl. az Ipoly mentén az oltárterítő, lepedő (fekete virágos halotti lepedő), törülköző, szakajtókendő, abrosz, előkötő, tarisznya; Somogyban ingváll is. - A székelység ősi díszű, a takácsholmikkal semmi kapcsolatban nem levő pokrócféléje az ottani nevén festékes, (Mo-on 'székely szőnyeg'), melynek díszítménykészlete közeli rokona a K-európainak. Anyaga egykor házilag festett gyapjúfonal, csupán láncfonala kender. Rendszerint két részarányos darabból van összevarrva, mert csak olyan szélben készülhet, mint rendes szövőszékük (a hasajó) szélessége. Színük rendszerint vörös-kék-sárga-fehér, ritkábban más is. - A székely festékeshez hasonló pokrócféle a moldvai és bukovinai csángók, az erdélyi oláhok, a dobrudzsai török népek, oszmánok, rutének, oroszok, finnek, bolgárok stb. házában is megvan; tehát K-európainak mondható termék. Díszítménykészletében is sok az egyezés, nevezetesen a technikából eredő csoportban, amely mindig mértani jellegű. A perzsa-kaukázusi csomózott szőnyegdíszítésre emlékeztető s abból magyarázható virágos és alakos hímű szőnyeg hatása a Kárpátokon Erdélybe nem jött át, és egyebütt is főleg törökfajú népek gyakorlatában él (Dobrudzsa, Krím stb.), s részben ezek útján oláh, orosz, finn, nálunk rutén v. rutén hatású oláh ter-en. Minthogy e szőnyegek nem egy mértani jellegű díszítményeleme más, nevezetesen az ugyancsak asszonyok által díszített cseréptárgyakon is az újabb kőkorban is megvan, ezeket a szőnyeghím-elemeket az ó-eu. díszítmények sorában kell számon tartanunk. A régészek szerint ui. az akkor asszonyi munkájú kőkori cserépedények díszítményeit szőttesekről másolták az agyagra. Bár a székely festékes díszítménykészlete egykori eu. műveltségközösség hagyatéka, ez a hagyaték kétségkívül más, mint akár legközelebbi szomszédaié is. Más a színek elosztása, az alkotóelemek világos, nem zsúfolt rendje, hangsúlyozása; soha sincs benne olyan díszítménylabirintus, mint a török-arab hatású szerb torontáli, dalmát, s részben oláh hasonló munkákban, s nincsenek benne virágelemek, mint a török (perzsa) hatású romániai, rutén stb. szőnyegekben. Talán régi v. újkori török (perzsa) hatás hímmel való körülkeretezésük, körülrojtozásuk és vörös alapszínük. Az elmondottak alapján székely festékeseinket népművészetünk legrégibb emlékei között kell számon tartanunk. - A kényszerű, technikai okokra visszamenő és szigorú geometrikus díszítményt adó kötöttséget már az ősember is igyekezett lerázni. Így keletkeztek azok, a ~ ősi technikájának látszólag ellentmondó összetett díszítménysávok, melyek a két (derékszögben álló) fonalsor irányára nemcsak derék-, hanem hegyesszögben is állhatnak, s itt-ott igen bonyolult, s ma már igen tarka szalagszerű zegzugokkal töltik meg a szőttes felületét. -

A ~ folyamata: a megfelelően előkészített, a vetőfáról lekerült, „lekalácsolt” láncfonalat asztavátára (szövőszék) teszik, majd a „hashajóra” (hátsó lánchengerre) tekerik. A befűzés „fogdosás” a nyüstökben (2, 4 nyüstös stb.) történik, ez adja a mintát. Ezután a befogott szál bordába kerül, ami meghatározza a szőttes (vászon) minőségét. A láncfonal és a leöltő összedolgozása (keresztezése) adja a szőtt anyagot. A bordázás (befűzés, fogdosás) után a láncfonalat az első lánchengerre v. hashajóra rögzítjük. A nyüstököt oda rögzítik a lábítókhoz v. nyomdikóhoz. A nyüst szétfeszíti a két szálat, s ezzel lehetővé teszi a leöltést. **

MN I:314; II:262.