forma: filozófiai kifejezés a dolgok meghatározó tényezőjének jelölésére. - Platón bölcs-ében: eidosz (kép) v. idea. Ezt Platón mint szellemileg megismerhető létalapot öröknek, a dolgok fölött állónak gondolta. Arisztotelésznél a morfé már magukban a dolgokban bennható lényeget-adó elv. A skolasztika, főleg Aquinói Szt Tamás az anyag és ~ kettősségét (→hülemorfizmus) minden oldalról végiggondolta és teol. elmélete egyik sarkkövévé tette. A kk. nem tudta eldönteni a kérdést, hathat-e egy létezőben több ~ is; fölvetették, nem beszélhetünk-e állandó ~k mellett „folyékony”, ti. változó ~król is. A ~-gondolatot Leibniz is értékelte, monádjai a „tiszta ~k” megjelenési ~i. Kant alanyi tartalmúvá tette a ~t, úgy vélte, ez nem más, mint bennünk élő öntő~, amely a fölfogott tárgyakat, tartalmakat meghatározott rendbe rakja. Hegel visszatért a platóni ideák elképzeléséhez, a ~t újra abszolút érvényűnek tekintette. Gondolatait (bár különböző úton-módon) Croce és Gentile szőtte tovább, az ő esetükben a szellem abszolút ~inak fil-járól beszélhetünk. Mind a metafiz., mind a szubjektivista vonalat elvetette Husserl fenomenológiája. Szélsőséges módon elvetette a ~k (lényegek) világát az egzisztencializmus. Sartre szerint pl. az ember szabadsága révén teszi magát azzá, ami. - A ~ fil. fogalma nem azonos a műv-ekben alkalmazott ~ kifejezéssel. Utóbbi a bölcs-ben inkább a másodlagos külső ~ fogalmának felel meg, amely a dolgok látható fölépítése, a részekből összeálló „egész”. Ennek kutatásával foglalkozik a morfológia az élővilág körében. A külső ~ azonban továbbutal a belső, tkp. ~ra, amely a dolgok belső meghatározottsága, célra-irányulása, melyet Arisztotelész az →entelecheiával fejezett ki. Az arisztotelészi-szenttamási anyag-forma-elmélet (hülemorfizmus) arra épült, hogy a „lehetőségi” (potencia)-jellegű anyagot (matériát) a ~ mint aktus, mint ténylegesítő erő határolja le és teszi tényleges valósággá. Az ember esetében a lényegadó ~, a '~ substantialis' a lélek, amely sem létében, sem működésében nem függ az anyagtól, épp ezért halhatatlan. Szt Tamás ismert tiszta ~kat is, amelyek maguk is „egészek”, s nem valamely egész részei, és ezek az angyalok mint elkülönült ~k, formae separatae. - Van lényegi és esetleges ~. Utóbbi nem a dolgok belső magvát határozza meg (→lényeg), hanem csak további tökéletesedését segíti elő. Mint láttuk, ezeknek főleg a műv-ekben van jelentősége. - A valós ~kat a logikai ~kkal állíthatjuk szembe, amely az egyes dolgokkal szemben az egyetemeset ragadja meg (→elvonatkoztatás). A logikai ~ a valós ~ban gyökerezik, még ha teljesen nem is azonos azzal. Mindkét ~ a megismerő szellemi létezőre irányul, a megismerésben a dolgok ~ját ragadjuk meg (species). Az abszolút szellemben a dolgok ~ja mint eredeti eszmény él, melynek nyomán a →minta-okság révén kapnak ~t a konkrét létezők. - Bár a ~ a lényegi rendhez tartozik, részesedik a létrendből is; épp Szt Tamás szerint a lét formák formája, mivel minden ~ benne gyökerezik s végső soron a lét teljességéből merít. Mivel épp a lét a legfőbb tökéletesség, csak benne érheti el minden ~ tkp. teljességét. Különös jelentősége: emberségünk csak a tudatos és szabad létben („formánk” kiteljesedésében) válik teljessé. - Az anyag és ~ kettősségére a →szentségtanban is tekintettel kell lennünk. Minden sztségnek megvan a maga anyaga (→víz, →kenyér, →bor, →olaj v. valamilyen rituális cselekmény) és ~ja: a szavak (igék). Az erények közül a szeretetet szokás az erények ~jának, foglalatának nevezni. Cs.I.

LThK IV:203. - HWPh II:957.

forma