kamalduliak (lat. Congregatio Monachorum Eremitarum Camaldulensium Ordinis S. Benedicti, OSBCam): szemlélődő, monasztikus rend. - Szt Romuald és Damjáni Szt Péter monostorokat megújító és a remeteséget újjáélesztő reformja nyomán fejlődött ki. Nevüket →Camaldoliról (Itália, Arezzótól É-ra) kapták, ahol 1012: (Szt) Romuald 5 remetecellát épített. Elöljáró vezetése alatt, szigorú böjtben, hallgatásban, cellában és magányban való kitartásra kötelezve éltek. Az arezzói Maldo gr-tól Romuald kapott egy épületet a remeteségtől kb. 5 km-re (818 m magasban, a közeli gyógyforrásról Fontebuonónak mondott helyen). Ezt utazók számára menedékházzá és megbetegedett remeték szállásává alakította át. Szándéka szerint e ház (Casa Maldoli) a remeteség világiakkal szükséges érintkezését szolgálta, s „kiszűrve a világ zaját” biztosította a remeteélet zavartalanságát. - A ~ eszménye és életmódja a Szt Benedek előtti, aszkéta, K-i remete-hagyományba nyúlik vissza. Magában foglalja a szerzetesség koinobita (közösségben élő), anachoréta (magányos), reklúzus (teljesen elzárt) és monasztikus módon apostolkodó formáit, melyeket egy személy is, egymást követően megélhet. A ~ ffi ágának 2 kongr-ja van: a Camaldoli és a →Monte Corona Kongregáció. A női ág is Romualdig megy vissza: →kamalduli apácák. - A ~ II. Sándor p. (ur. 1061-73) alatt →exemptiót nyertek. Romuald halála után már remeteségek és mon-ok is csatlakoztak Camaldolihoz, a 13. sz: priorját főelöljárónak ismerték el, az ált. kápt-okat itt tartották, Camaldolit anyakolostornak tekintették. - A ~ 2. alapítójaként tartják számon a 4. priort, B. Rudolfot, aki 1085: Liber vitae eremiticae c. rögzítette a ~ szervezetét és életformáját, s megerősítette a Romuald által meghatározott fegyelmet. Fontebuonóban a vendégház mellett nagy mon-t emelt, s elrendelte, hogy a leendő remetéknek 3 é. itt kell tölteniük novic-ként. Az 1271: megújított konst. szerint a kongr-t gen. prior, a remeteséget egy remete irányítja. A remeteségbe csak az vehető föl, aki legalább 25 éves és Fontebuonóban 3 é. eltöltött. 1276: a mon-ban 30, a fenti remeteségben 10 szerz. élt. Míg a bencés hagyományban hosszas közösségi élet után váltak ki remeték, s továbbra is megmaradtak a bencés apát joghatósága alatt, a ~ eredetileg is remeték lehettek. Telepeik mellé ellátási és lelkipásztori okokból építettek mon-t, mely a remete priornak volt alávetve. - Hasonló elvek szerint indította el →Fonte Avellanát Damjáni Szt Péter. - 1250 u. a koinobiták aránya megnőtt: számuk a 11. sz: 90-95, a 12-15. sz: 98%-ra nőtt. A camaldoli kongr-tól különvált 1446: (a koinobita életformát élő) Murano, 1523: (a remeteséget hangsúlyozó) Monte Corona, 1601: Piemont, 1616: Toszkána, 1622: Fro. kongr-ja. Különböző életformákat és fegyelmet követő kongr-ik társultak, szétváltak, különféle változatokban ismét egyesültek. E folyamatnak XI. Pius p. (ur. 1922-39) vetett véget. 1935. VII. 2: Inter religiosos coetus bullájával a Monte Corona-i kongr. kivételével az összes remetét ~ néven egyesítette. A koinobiták egy részét föloszlatta v. Camaldoli joghatósága alá rendelte. Ezzel helyreállította a r. eredeti szervezetét. A muranói kongr. minden háza és vagyona Camaldoli birtokába került, a mon-okat bezárták, kivéve a római S. Gregorio al Celiót, mely az új kongr. székháza lett. - A ~ lelkisége. Az új Camaldoli Konst. mind a remete, mind a koinobita életformát s a szemlélődésből fakadó apostolkodást a camaldoli lelkiség elemeiként fogja föl, s a választást az egyes szerz-ekre bízza karizmáiknak megfelelően; a Monte Corona-i Konst. eszménye a tiszta szemlélődő remeteélet. Sajátosan kamalduli intézmény a remetetelepen belüli →reklúzió. - A rendi martirológium több mint 400 sztet és boldogot tart számon. Ismertebbek: Szt Orseolo Péter velencei dózse, remete, 5 szt testvér, Lengyo. vértanúi, Querfurti Szt Bonifác. - A ~ közé tartozott IX. és XVI. Gergely p., 10 bíb., közel 100 pp., →Arezzói Guidó, a jogtudós →Gratianus. - Firenzében a S. Maria degli Angeli mon. 1585: humanista közp. lett. Híres kódex-másoló, szövő- és festőisk-t tartott fenn. Lorenzo di Giovanni (1370-1425) az „Úr szolgálatában álló” miniatúrafestő és gobelinkészítő műhelyt hozott létre. A ker. humanisták atyja, B. →Ambrosius Traversari által szervezett akad-t a mon-ban Cosimo és Lorenzo de Medici is látogatta. - 2000: 12 intézményben (Itália: 8, É-Amerika: 2, India, Brazília: 1-1) 123 szerz. (60 pap) élt. Remeteségek: Camaldoli, Monte Giove, Camaldolo di Napoli, New Camaldoli, Saccidamanda Ashram. - A mo-i ~ (→zoborhegyi Szent Ipoly apátság, →Lánzsér, →Lehnic, →majki remeteség) a Monte Corona Kongr-hoz tartoztak. P.F.M.

Mittarelli, G.B.: Annales Camaldulenses I-IX. Velence, 1755-73. - Verge, Basile du: Diarium Camaldulense I-IV. Bécs, 1754. (a ~ szentjei és b-jai naptári sorban) - Giabbani, Anselmo OSBCam: L'eremo. Vita e spiritualità eremitica nel monachesimo camaldolese primitivo. Brescia, 1945. - Pagnani, Alberico OSBCam: Storia dei Benedettini Camaldolesi. Sassoferrato, 1949. - „Camaldoli” (bollettino trimestrale) 1952:25. (Cacciamani, Giuseppe OSBCam: Saggi di Storia camaldolese); 1953:43. (Giabbani, A.: Spirito camaldolese); 1954:5, 54. (uő: Vocazione camaldolese), 92. (uő: Finalità camaldolese) - DIP I:1718. - Cistercienser Chronik 1977:97. (Leipold, Winfried ECMC: Sind die Kamaldulenser ein eremitischer Orden?) - Vigilucci, Lino OSBCam: Camaldoli. Itinerario di storia e di spiritualità. Camaldoli/Arezzo, 1988. - Calati, Benedetto OSBCam: Il primato dell'amore. Parma, 1989. - Bossi, Paolo-Ceratti, Alessandro: Eremi camaldolesi in Italia. Milano, 1993.