sajtó, prés (lat. torcular): 1. növényi magvak feldolgozásánál használt eszköz, mely a nedvességet (olajat, ecetet, mustot) kipréseli a magból vagy gyümölcsből. Modern változata a centrifuga. - a) A Szentírásban →szőlő vagy →olajbogyó kisajtolására használták. Ált. sziklába vágták és 2 v. 3 kádból állt. A felső kádat gatnak nevezték (Jo 4,13); itt zúzták össze a bogyókat, rendszerint mezítláb taposva (Jer 48,33). A lé egy másik, szintén sziklába vágott kádba folyt egy csatornán át; ez volt a jekeb, de e szó az egész berendezésre is vonatkozhatott (Iz 5,2; Jer 48,33; Jo 2,24; 4,13; Ag 2,16; Péld 3,10). A 2. kádból korsókba töltötték a kisajtolt levet. Minthogy a művelet 2 hónap alatt lezajlott, a ~kat a közbeeső időben szőlő és mindenféle lét adó termések (pl. narancs) préselésére használták. A munkák befejeztével a kert városi pihenőhelyként szolgált. - A →Getszemáni valójában ligetként működő olajfás kert volt kisebb barlangokkal és présházakkal; arám neve is erre utal: Gat semané, 'olajprés' - Jeruzsálemben kir. ~k voltak, vsz. a kir. kertekben (Zak 14,10). A ~ és a →szérű együtt jellegzetes kép (Szám 18,27.30; MTörv 15,14; 16,13; 2Kir 6,27; Oz 9,2). A szőlőtaposás Isten ítéletének jelképe (Siral 1,15; Iz 63,2; Jel 14,19; 19,15); az ikgr-ban →Krisztus a szőlőprésben. -

b) Mo-on az 1930-as években még eleven néphagyományban olajat sajtoltak, főként tök-, kender-, len-, napraforgó- és repce-, Erdélyben bükkmagból; házilag káposzta-, répa-, retek-, mustár-, repcemagból, dióból, mogyoróból, mákból is. A kezdetleges éksajtó lényeges alkotórésze egy 120 cm hosszú, 50 cm széles és vastag fatuskó, közepén 35 cm széles, 60 cm hosszú nyílással; ebbe a nyílásba 2 vízszintesen előre-hátra mozgatható falécet állítottak, s a lécek közé rakták a sajtolásra előkészített, tökmagpéppel töltött zacskót; majd a 2 léc és a tuskó nyílása közé éket vertek, és addig ütötték, míg a két belső léc a pépet koronggá nem lapította; az olaj a tuskó alá helyezett tőke lyukain csorgott ki. Az olajat tehát e kezdetleges ~val valójában ütik. Erre utal az olajütő elnevezés a nagy olajsatukon is. - A keleti palócok olajat tök- v. kendermagból sotulnak. A tökmagot a kemence tetején héjában megszárítják és famozsárban megtörik. A héjával összekevert tökmagpépet az asszonyok a sotú gazdájához viszik, ott egy teknőben vízzel meghányják (hintik), összegombolygatják és szétdörzsölik. Ez a pép a töklángja. A töklángot rézkatlanban (bogrács) a pörzsölő kemencére teszik. A sotus folyton kavargatva pirítja a pépet. Ha már eléggé megpirult, vászonzacskóba önti, úgy kerül a sotú alá. A zacskó tetejére vászonruhát vetnek, ráhelyezik a papot, azaz a nyomókorongot, e fölé meg, egészen a bálványig, fapeckeket raknak. A bálvány fölött van a szintén függőleges irányban mozgatható harántfa. A kettő közé éket dugnak, s az állvány tetejéről lelógó, fogantyús bankókkal ütögetik. Az ék szorította bálvány nyomja a pecket, a pecek a papot, ez meg a pépes zacskót. Az olaj egyhetede a sotusé, övé a szak (szláv szok, 'lé') is, a pépes zacskóban visszamaradó pogácsa, amellyel disznót hizlalnak. -

2. a →tömegtájékoztatás eszköze: →könyvnyomtatás, →tömegtájékoztatási eszközök. **

MN I:47, 51. - MNL I:338. (borsajtó) - BL:1553.