búcsújárás: katolikus hívők →zarándoklata. Alkalom az elmélyedésre, imádságra, bűnbánatra, ájtatos cselekedetekre és beszélgetésekre. Erőpróbája a testnek és a léleknek a gyaloglás, utazás, éjszakai virrasztás, böjtölés és más fáradalmak által. A nép egyik legnagyobb közösségi élménye. - Indítéka lehet: 1. vezeklés, 2. hálaadás, 3. kérés (gyógyulás, nyomorúságtól való szabadulás), 4. közösségi élmény utáni vágy, 5. világjárás, világlátás, idegen tájak és emberek megismerése, kereskedés, ismerkedés (→leányvásár). A kk-ban a távoli szt helyek (pl. Róma) fölkeresése erősítette a keresztény összetartozás tudatát. A ~ hagyománya a lat. és a szláv népek körében erősebb, mint az angolszász és germán népek között. - A ~ra a 3. sz-tól vannak adataink a sztek életéről szóló leírásokban, a →mirákulumos könyvekben. Az első útleírások (→itinerárium) a ~ útvonaláról, a szálláslehetőségekről, a kórházak helyéről és a távoli népek életéről is tudósítottak. A kora kk. sz-aiban a hosszú, esetleg 1-2 évig is eltartó ~ egyének, kisebb csop-ok, közösségek gyakorlata volt csupán. Ebben változás a 11-13. sz: következett be a városok és a népesség növekedésével. E korban megjelennek a zarándokok segítésére a →zarándokházak, a kórházak. Ájtatos egyes-ek, →confraternitasok, szerz-rendek foglalkoztak a zarándokok testi-lelki ellátásával, akik egyébként jogi védelemben is részesültek (→ius peregrinorum). A 11-12. sz. fordulójára kialakult a jellegzetes zarándoköltözet: köpeny, rajta kagyló, széles karimájú kalap, →zarándokbot, búcsús tarisznya. A tarisznyát és a botot megáldották. Az átvonuló zarándokok helyi jelentőségű kultuszhelyeket eu. hírre emeltek. Így vált pl. a Compostellába igyekvők egyik gyülekező helye, Einsiedeln a kk. egyik legnagyobb másodlagos jelentőségű búcsújáró helyévé. A visszatérő zarándokok útjuk során a kultusz új formáit honosíthatták meg, új kultuszhelyeket alapíthattak. Így terjedt el Mo-on is a máriacelli, a loretói stb. Mária-kultusz, önálló kultuszhelyet kapva. Pl. a 15. sz. nagyszebeni oltárkép a walldürni Szt Vér-csodát ábrázolja. A 14-15. sz. Eu-szerte az egyetemes ~ hanyatlását hozta magával. - Mo-on kissé más a helyzet; a hazai búcsújáró gyakorlat elterjedése mellett nem csökkent az akár több helyet is érintő távolsági ~ok száma. Csoportos ~ra a 14. sz-ból vannak az első adataink. Mo-on ez a kor a nagyobb arányú aacheni, római, máriacelli stb. ~ok időszaka. Több korabeli külf. forrás megemlékezik az Aachenbe keresztekkel, énekszóval, gyertyával bevonuló m. csop-okról. Ezt a gyakorlatot csak a török hódítás és a hitújítás tette tönkre. A 15-16. sz: ugyan még számos archaikus vonása van a m. ~nak, de újabb elemei is megfigyelhetők. Ilyen pl. a köszönő ~ok túlsúlya a kérőkkel szemben, valamint az emlék jellegű fölajánlások elterjedése a régi, érték alapján meghatározható adományok mellett. Ugyancsak régies vonása a hazai ~nak az egyszerre több helyet is érintő zarándoklat. A kk. ~ok egy része kényszerzarándoklat volt, amikor egyh. v. világi hatóságok súlyos bűnök (gyilkosságok) elkövetőit meghatározott számú távoli kegyhely (Róma, Bari, Aachen, Compostella, Szt Patrik purgatóriuma) fölkeresésére kötelezték, aminek teljesítését zarándokcédulával igazoltak. - A török hódítás a virágjukban lévő ~okat lehetetlenné tette. Sorra pusztultak el búcsújáró helyeink és az ereklyék, de 17-18. sz. visszaemlékezések tanúsítják, hogy nem minden ~ szűnt meg a hódoltsági ter-en sem. A török megszállók nem tiltották a ~t Andocsra, és Szeged-Alsóvárosra sem. A háborúk és dúlások ellenére is élt Bisztrica, Boldogasszony és más települések búcsújáró hagyománya. - A felszabadító háborúk, a barokk, a Regnum Marianum gondolatköre, a kat. restauráció eredményeként ismét föllendült a ~ Mo-on, elsősorban a Mária-tiszt. jegyében. Ez a magyarázata annak, hogy 17-18. sz. búcsújáró helyeink többsége Mária-kegyhely. A barokk kor fölvirágoztatta a ~t, de nem a távoli, hanem a hazai helyek felé, fölélesztette kk. kegyhelyeink egy részét, és újabbakkal bővítette a már meglévő hálózatot. Mo. kat. vidékein a 18. sz. végére kialakult ~t II. József rendeletei 1784: majd egy évtizedre visszavetették, megtiltván az egy napnál hosszabb ~t, s elkobozván és jórészt megsemmisítvén a ktorok, tp-ok ereklyéit. A 19. sz. elejére ismét megújuló ~ csak a szabharcot követő 1-2 évben szünetelt. Újabb lendületet a sz. 2. felében a lourdes-i jelenéstől kapott. Jelentősen tágította a ~ távolsági határait a vasúti hálózat épülése, uakkor gátakat szabtak a trianoni határok. Napjainkban a gyalogos zarándoklatok jelentősége háttérbe szorult, a turizmussal párhuzamosan a ~ is modernizálódik. - A hagyományos ~ egész Mo-on nagyjából azonos volt. 1. Az elindulás magába foglalta a testi-lelki előkészületeket, az útra kelés hagyományos körülményeit. A búcsúcsoport, amelynek sokfelé keresztalja, kereszt a neve, különböző korú, nemű, foglalkozású, eltérő vagyoni és társad. helyzetű emberek alkalmi csoportosulása, amelyben az egyes résztvevőknek sajátos feladata lehet (pl. a fiatalok fölváltva viszik a keresztet, zászlókat); 2. A búcsús csop. útközbeni viselkedése, ájtatosságai; 3. Fogadtatás útközben más településeknél; 4. Közeledés a szt helyhez, előkészületek a szttel való találkozásra (mosakodás, öltözködés); 5. A vigilia és az ünnep napja: sztmisék, körmenetek, ájtatosságok, litániák, keresztútjárás; búcsúfiák megáldásának, az ájtatos társulatba való beiratkozásnak ideje; 6. Készülődés hazafelé és a visszaút. - Az egész ~ irányítása →búcsús csoportonként a →búcsúvezető feladata. - A búcsúsok ált. tp-ban v. keresztnél gyülekeztek. Gyalogos ~nál a távolabbi kegyhelyekre kocsik, szekerek vitték a csomagot, ruhaneműt, a járóképtelen betegeket, gyerekeket. A ~ban való részvétel költsége is ettől függött. A fél utat v. az egész utat a fuvarosnak megfizető kunszentmártoni búcsúsokat félfelülősnek v. egészfelülősnek nevezték. A palócföldön külön búcsús tarisznyát használtak a zarándokok. A több napig tartó ~ok során az egyes csop-ok útközben és a kegyhelyen is nemzedékeken keresztül lehetőleg azonos családoknál szálltak meg. Tartós kapcsolatok alakultak ki ily módon települések és családok között. Az útközben találkozó búcsús csop-ok a kereszt és a lobogók hármas meghajtásával üdvözölték egymást, s megfelelő távolságot tartva haladtak tovább, hogy egymás ájtatosságait, énekét ne zavarják. Folyón átkelve, temetőhöz, kereszthez, tp-hoz érve a megfelelő imát és éneket mondták, ill. énekelték el. A pihenés, étkezés helyei emberöltőkön át azonosak voltak. Nyomtatott és kéziratos vezérkv-ek segítségével végezték útközbeni ájtatosságaikat. Sokan fogadalomból étlen-szomjan v. kenyéren és vizen tették meg az utat. A ~ok egyik állandó étele, a főtt tojás az egykori böjtös ~ok jele. A szatmári, baranyai és tolnai sváb búcsús csop-okat gyakran fúvósbanda is elkísérte, akik a kegytp-ba érve rázendítettek. - A kegyhelyre érve egyes helyeken (pl. Petőfiszállás, Cikó) a búcsús csop. egyszer körüljárja a kegytp-ot, s csak azután vonul be. A kegykép előtti beköszönés után sok helyen a csop. megkerüli az oltárt - egyesek fogadalomból térden csúszva -, pénzadományokat helyeznek az oltárra, a kegyszobor lábánál levő perselybe. Ha a kegykép, kegyszobor elérhető magasságban van (Csíksomlyó, Sasvár), akkor kendőikkel, ruháikkal, virággal, zöld gallyal megérintik (→érintőzés), hogy a kegytárgy ereje a kendőbe (stb.) átháramoljon (brandeum). Ahol a kegykép nem érhető el, az oltárt érintik (Máriaradna) v. más szobrot, képet simogatnak (Sümeg). Ezután kerül sor a szállás elfoglalására, főleg magánházaknál (Csíksomlyó, Máriaradna) v. zarándokházakban (Mátraverebély). Az ünnep előtti nap délutánján v. éjszakáján tartják meg falunként külön-külön (Máriaradna, Csíksomlyó, Mátraverebély) v. együtt (Andocs, Hajós) a keresztutat. Ezen kívül az éjszaka folyamán elvégzik a keresztutat bent a tp-ban is (Jászberény) amelyhez sajátos, a →szenvedés eszközeivel díszített keresztet használnak (Jászberény, Mátraverebély). Az éjszakai ájtatosságot ált. a búcsúvezetők irányítják. Ekkor van lehetőség új énekek, fohászok, ájtatosságok megtanulására. A tp. éjszakázás több helyen meglévő, ősi gyakorlat (Csíksomlyó, Máriaradna, Szeged-Alsóváros, Andocs, Mátraverebély-Szentkút, Petőfiszállás, stb.). A búcsúsok igyekeznek a kegyképhez minél közelebb éjszakázni. Néhány helyen gyertyás, éjszakai keresztutat járnak (Andocs). Csíksomlyón napkelte előtt ismét megjárják a Jézus hágóját (keresztút), s várják a napfelkeltét. Az ünnep napján hajnaltól kezdődnek a misék, amelyeket a búcsús csop-ok külön-külön v. közösen mondatnak. Pl. Máriaradna pünkösdi búcsúján a reggeli első mise a krassovánoké, a második a bolgároké (Óbesenyő, Vinga), a nagymisét és az ezt követő kismisét több m. búcsús csop. mondatja. A gyóntatás és áldoztatás folyamatos. Állandóan látogatják a forrást, a szentkutat, melyből isznak, vizében beteg tagjaikat mosogatják v. a →búcsúkeresztséget végzik. Néhány helyen a forrás körüli fákra aggatják ruhadarabjaikat (Vác-Hétkápolna, Egyházasbást). Ugyancsak folyamatos a →fogadalmi tárgyak vásárlása és oltárra helyezése, amelyekből a ~ végén ált. gyertyát öntetnek. Néhány helyen a nők hajtűiket fába szúrják, hogy ne fájjon a fejük (Andocs, Cikó, Kismarton, Vát, Háromtölgy), v. hajfürtjeiket (Máriagyüd, Cikó) ott hagyják. A szemfájósok Cikón egykor fehér tyúkot áldoztak. - A ~ során helyezik el a kegyképnél/szobornál fogadalmi ajándékaikat, képeiket, hálatábláikat a hívek. Értékes régi fogadalmi képeink nagy részét II. József megsemmisíttette, de szép számmal láthatók még fogadalmi képek pl. Máriaradnán. Közülük sok a naiv fest. figyelemreméltó alkotása. - Máriagyüdre, Siklósbodonyba, Vodicára, Máriapócsra, Laborcrévre a ~ során a fiatalok kelengyéjét is magukkal vitték, hiszen leányvásárt is tartottak. Szegeden úgy mondták, hogy a leány akkor mehet férjhez, ha már megjárta Máriaradnát. Kiskunfélegyházán uez a mondás az alpári búcsúval kapcsolatban élt. - A búcsú végén a búcsús csop-ok ünnepélyesen elbúcsúznak a kegyképtől, vizet merítenek a sztkútból, zöld gallyakat (Bisztrica, Csíksomlyó, Csobánka, Máriacell, Máriagyüd, Lőcse, Vasvár) és →búcsúfiát visznek magukkal. Hazafelé mindig sietnek, hogy az áldással mielőbb hazaérjenek. A Radnán járt kiszombori assz. pl. az út porát először az istállóban, ólban rázta le magáról, hogy az állatokhoz szerencséjük legyen. A búcsúsokat a falu határában szeretettel várják az otthoniak, s legtöbb helyen együtt vonulnak a tp-ba hálaadásra, amellyel a ~ véget ért. - A mai ~ban a hagyományos elemek együtt élnek a modern körülményekkel.  - Egyes kegyhelyeken a különböző települések, zarándokcsop-ok más-más búcsús alkalmat tekintenek sajátjuknak, amelyen a kegyhelyet látogatják. Ezek közül több a járványok emlékére fogadott búcsú. Mátraverebély-Szentkút első és utolsó búcsúja (III. 25. és XII. 8.) pl. a gyöngyösieké, amit mind a mai napig tartanak. A nagyobbrészt ref. székiek csíksomlyói ~t fogadtak. Az andocsiak egy 1836. évi sertésvész megszűnésére fogadalomból azóta is látogatják a csicsói Szentháromság-vasárnapi búcsút. A kunszentmártoniak 1726-tól kezdve mindig pünkösdkor mentek Máriaradnára, más települések viszont Kisasszony napján. - Vannak olyan jelentősebb →templombúcsúk, amelyekre a távolsági zarándoklatokhoz hasonló külsőségek között jár el a közvetlen környék népe. Ilyen pl. az algyői Szt Anna-búcsú, Bajsa (Bács-Bodrog vm.), Csap (Ung vm.), Csongrád és más helyek. Különösen élénk kapcsolat volt a máter és filiái között: zászlóval és kereszttel ment a plébtp. búcsújára a moldvai m. filiák népe. Pusztinán a búcsú Szt Istvánkor volt (VIII. 20., újabban IX. 2.), amelyre a filiák keresztaljával vonultak, jóllehet a legtávolabbiak 36-40 km-re laknak. B.G.

Vekerle Godefrid: Kis Czeli Szarándok, az az rövid oktatások miképp kellessék a Keresztény Embernek a' tsudákkal tündöklő, és á Poór-Dömölki mezőn lévő Kis Czeli Bóldogságos Szűz képéhez érdemesen szarándokolni... Győr, 1834. - Pallas III:758. - ~ra. Szerk. Szunyogh X. Ferenc. Bp., 1927. - KL I:266. - Kriss 1937. - Jánosi 1939. - Búcsús imakv. Összeáll. Czirfusz Viktorin. Székesfehérvár, 1941. - Siculus 1942. - Sacra Hungaria 1944. (Búcsújáró magyarság) - Teológia 1968:2. (Schram Ferenc: ~ Mo-on) - MNL I:376. - Bangó 1978. - Népi kultúra-népi társad. XI-XII. (Bárth János: Az illancsi tanyák népének hajósi ~-a) - Századok 1983:3. (Knapp Éva: Remete Szt Pál csodái)