kerítőhalászat, kerítés: halfogási mód, mellyel a halat mozgó hálófalazattal bekerítve fogják meg. - A hosszú hálófalat egyik v. mindkét végénél fogva olyan körbe v. félkörbe vonják össze, melynek érintője v. húrja a vízpart v. a hajó. A hálófal úgy mozog a vízben, hogy alsó és felső széle a húzás iránya felé dől, tehát a kerítés nemcsak vízszintes, hanem függőleges irányban is történik, így a hal sem fel-, sem lefelé nem tud menekülni. - A hálót az alsó inánál fogva lefelé húzó súlyok régen kőből v. csontból, újabban ólomból, vasból valók. A hálóköveknek fönt, a háló felső inán megfelelő úsztatókat (para a vogul pora, 'tutaj' szóból, pala szláv) gyékényből, fából, fakéregből v. egyéb könnyű növényi anyagból készítik. A Balatonon gyékényből készült, kúpalakú őröket kötnek az eresztő hálóra, melyek nem a háló fenntartására szolgálnak, hanem jelzik a víz színén, hol van a háló leeresztve. Jankó szerint az ilyen őrök csak magyar földön ismeretesek. - A kerítőhálók lényeges tartozéka a 2 apacs v. vezérfa. Ezeket a kerítőhálók 2 végére kötik. Az apacsoknál fogva vezetik a hálót a vízben. Folyóvizekben alsó végüket rákötött kővel súlyosbítják. - Legegyszerűbb fajtája az →öregháló, 2 ember kezeli a →kétköz hálót, a meder közepét a →pirittyhálóval halásszák, a legnagyobb kerítőháló a →gyalom, külön a kecsege fogására szolgál a →kecsegeháló. - A nagy kerítőhálókat 1-2 ember nem tudja kezelni, ezért kisebb-nagyobb társaságok, ún. bokrok (kompániák) halásznak vele. A magyar halászatban egy-egy bokor 4-12 emberből áll. 1055: a tihanyi apátság alapítólevelében a kir. 10 halászt rendelt az apátság szolgálatára. Viski szerint ennyi ember kell a tihanyi nagyháló (gyalom) kiszolgálására. Ha a háló a bokor tulajdona, egyenlően osztoznak, ha a háló egy emberé, aki egyszersmind a gazda is, akkor őt a fogott halnak körülbelül egyharmada illeti. Az első legény is valamivel többet kap, mint a többi. A magyar halászok bokorszervezete Jankó szerint a honfoglalás előtti időből származik, de nem ugor v. török, hanem orosz szövetkezési forma. - A ~ állandó halászóhelyeit a Balatonon vetőnek, vonyónak, egyebütt szláv szóval →tanyának mondják. Ilyen értelemben a tanya szó okleveleinkben már 1193 óta előfordul. A tanyák régebben kir. adomány tárgyai voltak, s mint állandó halászóhelyeknek állandó nevük volt, s van még ma is. A vonyók elosztása Tihanyban Viski szerint a parti részen jégi halászatkor sorsolással történt. Bennebb a foglaló keresztet vágott a jégbe, s tarisznyáját letette az időleges helyfoglalás jeléül. Híg vízen, aki előbb érte, az kapta a vonyót, de csak egy vonyásra. **

MN II:56.