Törvény (gör. nomosz, lat. lex): A) A Szentírásban tanítás, oktatás, útbaigazítás, a →Pentateuchusban összegyűjtött és Mózesnek tulajdonított vallási és egyéb előírások összessége (→Tóra; Józs 8,31; 1Kir 2,3; 2Kir 14,6). Megfelelője a LXX-ban és az ÚSz-ben a gör. nomosz. Jelképe az →élet fája és a nyaklánc (Péld 1,9). – I. Tartalma és keletkezése. A ~ írásba foglalva sem nyújt teljes szintézist. Az idők folyamán fokozatosan bontakozott ki, és sok előírás egyezik benne más népek →törvényeivel. Különösen sok hasonlóságot mutat →Hammurápi törv-eivel. A törv. jellegű gyűjt-eket irod. szempontból lehet megkülönböztetni: 1. A →Tízparancsolat (Kiv 20,1–7; MTörv 5,6–21) inkább erkölcsi, mint jogi kódex; a Kiv 34,11–26 rituális Tízparancsolat. – 2. A →Szövetség könyve (20,23–23,19); az elnevezést a 24,7 tartalmazza. – 3. A papi törv-ek (25–31; 36–40; Lev 1–16; 23–27; Szám 1–10; 17–19; 28) a kultikus tisztasággal (Lev 11–16), a szentséggel, a papokkal, az áldozatokkal (1–7), valamint az ünnepekkel (Szám 28) kapcsolatos rendelkezéseket ölelik fel; a papi hagyományból valók (→Papi irat). – 4. A →szentség törvénye (Lev 17–26). – 5. A MTörv 12–26 törv-ei. Kir: a Tórán ezeket kell érteni, de olykor Ezd, Neh és a Krón szerzője is ilyen értelemben él a szóval. Ezek a gyűjt-ek vsz. különféle korokban, más-más helyen, folyamatosan jöttek létre, ahogy a körülmények kívánták, ezért a Pentateuchusba nem rendszerszerűen, hanem csak esetlegesen kerültek bele (vö. ismétlések). Mindezek a törv-ek a nagy törv-hozó, Mózes nevéhez kapcsolódtak, aki Izr-ben minden jog alapját megvetette, és aki a →szövetséget is kötötte. Erkölcsi, vallási és termfölötti szempontból minden új törv-nek „mózesi”-nek kellett lennie, vagyis az általa hirdetett jahvizmus vonalán kellett maradnia. De ezeken a változatlan összetevőkön kívül hosszú fejlődéssel is számolnunk kell. Napjainkban a formatört. módszereket a ~ra is alkalmazzák (Jirku, Alt, von Rad, Noth). A kazuisztikus és az apodiktikus ~hozás közötti különbségre nézve →jog. – II. Hatása. Az ÓSz számára a ~ az egész vallási és közösségi élet kinyilatkoztatott vezérfonala. Izr. fiai, elsősorban a „deuteronomikus” körökben (vö. Kiv 18,15), meg voltak róla győződve, hogy az adott előírások Istentől származnak, ahogy ezt a gyakran használatos kifejezés is tükrözi: „Az Úr ezt (v. azt) mondta Mózesnek”. Sehol semmi nyoma emberi törv-hozásnak v. eredetileg profán életszabályok megszentelésének. A ~ Jahve föltétlen követelménye, mely népe minden egyes tagját kötelezte (vö. Iz 1,1: Isten parancsa; továbbá: MTörv 2,4; 8,20). Magyarázata és alkalmazása terén a papoknak nagy tekintélyük volt, így a törv-ek vallási jellege egészében véve megőrződött (vö. Jer 18,18; Ez 7,26; 22,26). A szövetségkötéskor a nép ünnepélyesen megfogadta, hogy megtesz mindent, amit Jahve parancsol (Kiv 24,3). A →sátoros ünnepen minden 7. évben föl kellett olvasni a ~t (MTörv 31,10–13). Neh 10: a nép →Ezdrás idején megújította a szöv-et és újra megfogadta a ~ hűséges teljesítését. Izr. minden fia köteles volt a lehető leghűségesebben megtartani a ~t. A szülőknek meg kellett rá tanítaniuk gyermekeiket (Kiv 12,26; 13,8–10; MTörv 4,9; 6,7), a papoknak viszont az volt a kötelességük, hogy a népet tanítsák a ~ra (Lev 10,11; MTörv 33,10; Oz 4,6 stb.). A bölcsességi irod-ban állandóan találkozunk olyan intelmekkel, hogy tanulni kell a ~t és szerinte kell élni (Péld 19,16; Sir 15,1; 19,18; Bölcs 6,18 stb.). A Zsolt 119 a ~nak és a ~ szeretetének dicsérete. Kezdetben a ~ nem volt kemény iga (vö. ApCsel 15,10), sőt az ÓSz-ben Izr. jámbor fiai lelkük enyhületét, szívük örömét, szemük világosságát látták benne (Zsolt 19,8–11, vö. 119). Később az írástudók és farizeusok nehézzé és teljesíthetetlenné tették, mert számos szőrszálhasogató rendelkezést csatoltak hozzá, és azt tanították, hogy a vallásosságot a ~ szigorú megtartása jelenti. →judaizmus – III. A ~ és az ÚSz. A ~nak Krisztus a végső célja (Róm 10,4). Ez két dolgot jelent: egyfelől az evang. a ~ teljesítése, mert a ~ volt a nevelő Krisztusra (Gal 3,23). Másfelől viszont a végét jelenti az ev., vagyis a ~ megszűntét Jézus szavai szerint: „A törvény és a próféták Jánosig tartottak” (Lk 16,16); a szinoptikusokon kívül lásd még a ~ és a kegyelem szembeállítását: Róm 6,15 és Jn 1,17. Az első szempont (ti. az ÓSz ígéreteinek beteljesedése) főleg Mt-ban domborodik ki (vö. Róm 8,14 is). Az első evangélista szerint Jézus nem azért jött, hogy megszüntesse a ~t, hanem hogy teljessé tegye (Mt 5,17). Sőt azt mondhatta, hogy előbb múlik el ég és föld, mint hogy elvész egy i betű v. egy vesszőcske a Törv-ből, de hozzáfűzte: minden beteljesedik (5,18). A második szempont (a Törv. megszűnte, érvénytelenné válása) elsősorban Pál írásaiban áll előtérben. Jóllehet az ap. nem tagadja a Törv. egyedülálló voltát és isteni jellegét (Róm 7,12; Gal 2,21), rámutat elégtelenségére. A kereszt fáján Jézus érvénytelenítette a Törv-t, parancsaival és rendelkezéseivel együtt (Ef 2,15). „A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte” (Kol 2,14), és a kereszten minden emberért kiontott vérében létrehozta az új szöv-et (Mt 26,28; 1Kor 11,25). A zsidóker-ekkel ellentétben Pál ap. nem tartotta a Törv-t a pogányok számára okvetlenül szükségesnek az üdvösségre; a Törv. csak előkészület volt, Krisztus óta azonban nincs jelentősége (Gal 2,21). A kiskorú gyermekeknek szólt (4,1–7), csupán árnyéka volt a jövendőnek (Kol 2,17), nem a valóság képe (Zsid 10,1). A Törv. célja a bűn gonoszságának leleplezése (Róm 3,20) és annak megmutatása volt, hogy az ember mennyire rászorul a megváltásra. Az igazzá válás nem a Törv-ből fakad (Gal 3,21); csak a bűn szaporodott vele, mert elítélte az engedetlenséget, de erőt nem adott a jobb életre (Róm 5,20). Így átok nehezedett az emberre, amiért nem tartotta meg a Törv-t (MTörv 27,26), és ettől az átoktól saját erejéből nem tudott megszabadulni (Róm 8,3), csak Krisztus válthatta meg (Gal 3,10–13). Ez a megváltás valóság lett mindenki számára, aki hisz Jézusban (Ábrahám példája szerint, így tehát az Ábrahámnak adott ígéret beteljesedett: 3,17; vö. Róm 4,11–17), és megkeresztelkedik. A hívő ker-ek megszabadulnak a Törv. szolgaságától, és eljutnak Isten gyermekeinek szabadságára (8,21; Gal 4,31). A ~ számtalan rendelkezése helyett a hívő ker-eket Krisztus törv-e köti (1Kor 9,21), mely a szeretet parancsában teljesedik ki. Az ember tehát megszabadult a régi terhektől; Krisztus törv-e személyes kapcsolatot teremt a ker. és az Úr Jézus Krisztus között. A →megigazulás, vagyis Isten akaratának teljesítése Krisztus erejéből valósul meg (Róm 5,9). A ker. élet „szabályait” Jakabbal törv-nek lehet nevezni (Jak 1,25; 2,8.11; 4,11), de vonatkoztatható ez a kifejezés Jánossal az ósz-i törv-re is (Jn 1,45; 7,19.23.49.51; 8,17; 10,34), mely Krisztussal megszűnt (18,31; 19,7). A ~ helyébe a 4. evangélista Krisztus „parancsát” iktatta, mindenekelőtt a szeretet parancsát (12,40; 13,34; 15,12). –

B) Az Egyházban. 1. Fogalma. Aquinói Szt Tamásnál: „ésszerű rendelkezés a →közjó érdekében, amit a közösség gondját viselő hirdet ki” (ShT I–II, 90,4); az egyházjogban „ált. szabály, melyet egy közösségnek a közjó érdekében az illetékes hatóság ad” (a CIC 1980-i szövegtervezetéből; a Kódexben nem  szerepel). – A hagyományos egyh. gondolkodásban a ~ a) rendelkezés, mely az →emberi cselekedeteket a céljuk felé irányítja; b) ésszerű, mert lényege szerint az →értelem aktusa, mellyel a törv-hozó elméletileg rendezi az emberi cselekedeteket, és ítéletet alkot a cél eléréséhez szükséges v. hasznos eszközökről; ugyanakkor az →akarat aktusa is, mert a törv-hozó a rá bízott közösségnek parancsol v. tilt; c) közvetlenül a közjót szolgálja és általa az egyesek javát. A ~t a közösség gondját viselő hirdeti ki. E gondot viselő a törvényhozó, aki közösségtől függően lehet egy személy v. testület. A ~ közvetlenül a jogilag tökéletes közösségnek, az államnak v. az Egyháznak szól. A ~ lényegéhez tartozik a kihirdetés, a hivatalos közzététel. – 2. Sajátosságai. Ahhoz, hogy a ~ jogos és célravezető legyen rendelkeznie kell a köv. minőségekkel: a) meg kell egyeznie a →természetes erkölcsi törvénnyel és a pozitív →isteni törvénnyel; b) igazságosnak kell lennie mindazokkal szemben, akiket érint (→igazságosság); c) fizikailag is, erkölcsileg is megtarthatónak kell lennie (pl. nem követelhet mindenkitől hősiességet); c) a cél eléréséhez szükségesnek v. legalább hasznosnak kell lennie; d) bizonyos állandósággal kell bírnia, hogy a közösséget valóban irányíthassa. – 3. Fajtái. a) szerzője szerint: isteni és →emberi törvény; az isteni ~ lehet: →természetes erkölcsi törvény, pozitív v. kinyilatkoztatott ~ (→Tóra, →Tízparancsolat, →újszövetségi törvény); az emberi ~ lehet →egyházi törvény v. polgári törvény; b) tartalma szerint a ~ affirmativa ‘parancsoló’ (→parancs), negativa ‘tiltó’, permissiva ‘megengedő’, interpretativa ‘értelmező’; c) kötelező erejét tekintve mere preceptiva ‘pusztán parancsoló’, mere poenalis ‘pusztán →büntető törvény’, v. mixta ‘vegyes’, azaz parancsoló és büntető ~; d) hatáskörét tekintve: universalis ‘egyetemes’ (adott ter-en mindenkire érvényes), particularis ’részleges’ (bizonyos ter-re, ill. csop-okra érvényes), generalis ‘általános’, minden ügyletre érvényes, specialis ‘különleges’: bizonyos ügyletekre érvényes; singuralis ‘egyedi’: meghatározott  ügyletre érvényes. **–R.É.

Schubert 1955:3. – DMC III:43. – BL:1842, 1854. – KEK 1950–53.